Magániskolába járatta gyerekeit a segélycsaló

De megúszta huszonhat heti felfüggesztett elzárással és százhatvanöt óra közmunkával. Százezer fontért a hülyének is megéri.

Öt gyermekét egyedül nevelő anyának adta ki magát a 45 éves Shukri Yusef, aki annyi segélyt csalt így ki az ealingi önkormányzattól, hogy öt gyereke közül kettő magániskolába járhatott. 2008-tól 2014-ig űzte a csalást – jellemző a hatóságokra, hogy hat év kellett ahhoz, hogy rájöjjenek, mi folyik.

BENEFITS-CHEAT-MOTHER-PRIVATE-SCHOOL-838100.jpg

A szomáliai születésű asszony 1999-ben vándorolt be az Egyesült Királyságba, és – mint azt a nyomozás kiderítette – még abban az évben feleségül ment egy Omar Tarab nevű pakisztáni buszsofőrhöz. A segélycsalás időszakában a nyugat-londoni Southallban élt.

Az asszony először ártatlanságát bizonygatta, ám a per első napján jobbnak látta, ha bevall három rendbeli csalást – vagyis azt, hogy állapota változásairól nem tájékoztatta a hivatalokat.

Az isleworthi Koronabíróság huszonhat heti, két évre felfüggesztett elzárásra és 175 órai közmunka elvégzésére ítélte. Mivel mintegy százezer fontot csalt ki jogtalanul a közpénzből, ha ezt mind le is dolgozza, elmondhatja magáról, hogy óránként 571 fontot keresett. Nem csoda, hogy – mint azt Jonathan Perkins bíró megállapította – tellett a luxusra, gépkocsitartásra, no meg magániskolára két lánya számára. Közülük az idősebbik ma már tanárképzőre jár, a kisebbik egy úgynevezett sixth form college-ban fejezi be rövidesen tanulmányait.


vissza

facebooktwitteremail