Az al-Dzsazíra izraeli irodáját bezárhatják

A Katarból irányított al-Dzsazíra pánarab hírtévé antidemokratikusnak nevezte azt, hogy Izrael úgy döntött, bezáratja a televízió ottani irodáit.

Az al-Dzsazíra jeruzsálemi irodájának vezetője elítélte „annak az államnak a lépését, amely a Közel-Kelet egyetlen demokráciájának tekinti magát”.

A Háárec baloldali izraeli napilap ugyanakkor rámutatott, hogy a drúz-arab Ajúb Kara médiaügyekért felelős izraeli miniszter által felsorolt lépéseknek egyelőre nincs gyakorlati jelentőségük, az al-Dzsazíra továbbra is az eddig megszokott módon működhet. Az újságíró-igazolványok kilátásban helyezett visszavonása a biztonsági szervek ajánlása nélkül nem lehetséges, ráadásul ehhez meg kell hallgatni az érintetteket.

jazi.jpg

A médiaminiszter azt is kijelentette, hogy a katari tévé műsorát kivonják a kábeltévék kínálatából, de a tévé adásait az izraeli arabok zöme a házuk tetején elhelyezett parabolaantennával fogja. Az irodák bezárását Ajúb Kara a belbiztonsági minisztérium segítségével szeretné elérni. A minisztérium szerint azonban ebben a kérdésben a rendőrség az illetékes, amelynek képviselői viszont átirányították a belbiztonsági és a médiaügyi tárcához a Háárec érdeklődő újságíróját. 

A médiaminiszter által bejelentett lépések megtételéhez új törvényeket kell elfogadni, de ehhez hosszabb időre van szükség, mivel a Kneszet nyári szünetet tart. Az izraeli parlament téli ülésszakának beindulása után is időbe kerül a törvény-előkészítési folyamat, ráadásul a javaslatok törvényességét, alkotmányosságát – elsősorban a szólásszabadság érvényesülése szempontjából – is meg kell vizsgálniuk a jogászoknak, és csak utána kerülhet napirendre az indítvány. 

jazeera01.jpg

Izrael a térség arab államainak példáját követve jelentette be a katari tévé elleni lépéseket. Korábban Jordánia és Szaúd-Arábia bezárta az al-Dzsazíra helyi irodáit, valamint Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben, Egyiptomban és Bahreinban is letiltották adásaik sugárzását. (MK/MTI)


vissza

facebooktwitteremail