Hollandiába készül a Royal Bank of Scotland

Három év után először számolt be első félévi nyereséges működésről a Royal Bank of Scotland (RBS), amely egyúttal közölte, tárgyalásokat folytat a holland hatóságokkal arról, hogy a Brexit miatt Londonból Amszterdamba költöztesse európai központját.

A brit nagybank jelentésében 939 millió font adózás előtti eredmény szerepel. A tavalyi év azonos időszakában még kétmilliárd font vesztesége volt. 

Royal-Bank-of-Scotland.jpg

A 2017 első hat hónapjában mért nyereség még nagyobb lehetett volna, az RBS-nek azonban 396 millió fontot jogi vonatkozású kiadásokra kellett fordítania, nagyrészt egy amerikai peres ügy rendezésére. Az eljárást lezáró megállapodás keretében a Royal Bank of Scotland beleegyezett, hogy 3,65 milliárd fontot fizet, amiért kockázatos jelzálogpiaci termékeket árult a globális pénzügyi válság előtt.

A vezérigazgató szerint az eredmények bíztatók. Ross McEwan azt mondta, kezdenek talpra állni, és „a kormány egy sokkal jobb bankot kap”. A kormánynak még mindig 73 százalékos tulajdonrésze van az RBS-ben, amelyet más pénzintézetekkel együtt a kilenc évvel ezelőtti válság idején államosítottak részlegesen. Az RBS-ben eredetileg 83 százalékos volt az állami részesedés, és annak idején 45 milliárd fontot költöttek a költségvetésből a bank megmentésére.

royalbank.jpg

Ross McEwan

A cégnek 2007 óta nem volt nyereséges éve, legutóbbi pénzügyi évéről 7 milliárd font veszteséget jelentett. A bankmentő program indítása óta pedig összesen 58 milliárd font veszteséget halmozott fel.

Európai központjának Amszterdamba költöztetésével kapcsolatban az RBS közölte, hozzávetőleg 150 alkalmazottról van szó. A munkahelyek egy részét Londonból telepítené át Hollandiába, de ott is toborozna embereket. 

Az MUFG után az RBS a második bank, amelyről a héten ismertté vált, hogy Amszterdamot szemelte ki európai székhelyéül. A legnagyobb japán bank a befektetési banki tevékenységének központját költöztetné a hollandiai városba.


vissza

facebooktwitteremail