Canterbury érseke politizált

A Konzervatív Párt képviselői felszólították Canterbury érsekét, hogy ne ártsa bele magát a Brexitbe, a miniszterelnöki hivatal pedig visszautasította Justin Welby arról szóló kijelentéseit, hogy vajmi kevés esély van időben lezárni a kilépési tárgyalásokat.

Az érsek szerint valószínűtlen, hogy a brit kormány teljes körű egyezségre tud jutni a kilépés hivatalosan alig több mint másfél év múlva esedékes időpontjáig – idézte őt a Daily Telegraph című brit napilap kedden, hozzátéve, hogy Theresa May helyteleníti Justin Welby szavait. A miniszterelnök hangoztatja, hogy a kabinet kitart a kiválási tárgyalások menetrendje mellett.

welby.jpg

Canterbury érseke kivívta az euroszkeptikus konzervatív képviselők haragját is, és úgy vélik, kevesebb időt kellene áldoznia a Brexitre, de többet a hívők száma miatti aggodalmakra. „Akkor talán jutna valamire”, mondta a lapnak Philip Davies képviselő. Egyik társa, Andrew Bridgen hozzátette, véleménye szerint abból mindig csak baj származik, ha a vallási vezetők a politikába, a politikusok pedig vallási ügyekbe ártják magukat. „Jobb, ha mindenki végzi a maga dolgát” – fogalmazott.

Justin Welby korábban felszólította a kormányfőt, hozzon létre többpárti bizottságot, amely tanácsokkal látná el őt a Brexittel kapcsolatban. Szerinte szükség lenne egy ilyen testületre, ha megállapodásra akarnak jutni az Európai Unióval, és nem akarnak kifutni az időből. Álláspontja szerint a kilépés által érintett bizonyos témakörök tárgyalását nem is a politikusokra, hanem szakértői bizottságokra kellene bízni.

A kilépési tárgyalásokat Nagy-Britanniában övező bizonytalanságot jól tükrözi, hogy a kormány tagjai is megosztottak, elsősorban a távozás utáni időszakra vonatkozó kérdésekben, így a bevándorláspolitikát illetően és abban, hogy az ország az Európai Unió egységes belső piacáról is távozzon-e. Philip Hammond pénzügyminiszter épp a napokban jelentette ki, hogy „nem sok minden változik” a Brexit másnapján, Liam Fox külkereskedelmi miniszter és Boris Johnson külügyminiszter viszont épp ennek ellenkezőjét hangoztatta. (MTI)


vissza

facebooktwitteremail