Boszorkányüldözés az SAS harcosai ellen

A brit elitkommandó, a Special Air Service egyik katonája, aki az afganisztáni szupertitkos küldetésekről beszélt, azt állította, ha civilt öltek, az illetőről mindig tudni lehetett, hogy valójában terrorista. Fegyvert pedig azért tettek a holttest mellé, mert az afgán hatóságok a huszonegyedik században is úri huncutságnak tartják az ujjlenyomatokat és egyéb „high-tech” bizonyítékokat.

SAS-826438.jpg

A katona azt követően szólalt meg, hogy a Királyi Katonai Rendőrség (Royal Military Police – RMP) által folytatott nyomozás megállapította: az SAS kommandósai fegyvertelen civilekkel is hidegvérrel végeztek, egyes esetekben pedig hamis jelentéseket adtak le küldetésekről.

A mondandóját névvel nem vállaló kommadós a Mail on Sundaynek nyilatkozta, hogy az SAS-szel szemben felmerült központi vádak igaztalanok. Szerinte a fegyvertelen afgánok megölése mindennapos, de ilyesmire mindig csak azután került sor, hogy a hírszerzés magas szintjén nyert megerősítést: a Talibán terrorszervezet parancsnokairól van szó.

A katona elismerte, hogy az SAS kivételes körülmények között elkövette azt, hogy fegyvert hagyott a fegyvertelenül meggyilkolt tálib mellett, de hozzátette: egyedül így lehettek biztosak abban, hogy később hisznek nekik, még akkor is, ha hatalmas mennyiségben gyűlt össze bizonyíték arról, hogy terrorista volt az illető.

„Az RMP rossz következtetést vont le ebből”, mondta. „Azért kényszerültünk ilyen lépésekre, mert az afgán rendőrség vagy a bíróságok nem használják a telefonlehallgatást vagy az ujjlenyomatokat. Ha bármilyen high-tech bizonyítékot hoztunk a Talibán ellen, azt dobták is ki egyenesen az ablakon. A bűnösség bizonyítékaképpen kizárólag a fegyver vagy a kábítószer birtoklását fogadják el.”

sas.jpg

„Szóval igen, vittünk magunkkal fegyvert annak érdekében, hogy [jogilag] levédjük magunkat, a helyi rendőrség pedig feljegyezhesse a sorozatszámot, és többet nem is gondoltunk rá. Nem hinném, hogy helytelenül cselekedtünk. Taktikát tettünk a magunkévá, hogy szembe tudjunk szállni az ellenséggel.”

A kommandós elismerte azt is, hogy az SAS valóban hamisított jelentéseket, úgy tüntetve fel a likvidálásokat, mintha azokat a szövetséges központi afgán fegyveres erők követték volna el, nem pedig az SAS. Ám ennek is megvolt a jó oka: az SAS parancsba kapta, hogy – politikai okokból – nagyítsa fel az Afgán Nemzeti Hadsereg szerepét.

„Tehát igen, sikeres műveleteket tulajdonítottak nekik igaztalanul. Aztán meg a tábornokok meg a védelmi miniszterek magasztalták az afgánokat, hogy milyen jól csinálják, amin nekünk meg röhögnünk kellett.”

„Tudtuk, mennyire rosszak, és csak azért vittük őket magunkkal, hogy 'afgán pofája' legyen a küldetésnek. Elég durva az RMP részéről, hogy háborús bűncselekményekkel gyanúsít bennünket ezen az alapon, mikor ők ugyanúgy tisztában voltak ezzel a politikai indíttatással, amiképp mi is. Az afgán erőket azért hozták létre, hogy jól nézzenek ki.”

afghan.jpg

Afgán kommandósok. Jól néznek ki

Az SAS kommandósa elismerte, hogy elhibázott műveletek alkalmával csakugyan veszítették életüket polgári személyek, köztük gyermekek is.

„Vádlóink azt állítják, a végrehajtott gyilkosságok közül néhány törvénytelen volt, mi azonban kizárólag olyanokat vettünk célba, akik felelősek voltak a Helmand tartományban tartózkodó brit csapatokkal szembeni erőszakkampány irányításáért.”

„Keményen odatettük magunkat, és elismerem, hogy a taktikák tényleg vérfagyasztónak hatnak, de ezek rossz emberek voltak. Csak akkor vadásztuk le őket, ha a bűnösségüket a helyi informátorok hálózata és a saját high-tech eszközeink is megerősítették.”

A katona beszélt arról, hogy a tálibok igyekeznek elkerülni, hogy azonosítsák őket.

„Nem lehet úgy látni őket, hogy fegyvert lóbálnak. Ugyanígy mobiltelefonról se kezdeményeznek hívásokat. Másik afgánt használnak arra, hogy telefonáljon helyettük, hiszen tudják, hogy mi lehallgatjuk őket.”

„Így aztán ha valaki annyira óvatosan jár el, hogy nyomot ne hagyjon maga után, mitévő legyen az ember? Letartóztatni őket elég értelmetlen, mert csak néhány napig tartják őket fogva, aztán kiengedik. Szóval számomra a cél szentesíti az eszközt.”

Sir Gerald Howart.jpg

A korábbi belügyminiszter óva int az SAS tetemre hívásától

Sir Gerald Howarth volt védelmi miniszter korábban közölte a Daily Expresszel, hogy „rendkívüli elővigyázatosságra” van szükség, mielőtt boszorkányüldözésbe kezdenek a Különleges Erők tagjai között.

„Különleges Erőinket nagyra becsülik világszerte, és óvatosnak kell lennünk, mielőtt boszorkányüldözésbe kezdünk a titkos műveleteikre vonatkozóan. A titkosságnak különleges jelentősége van annak kapcsán, amit csinálnak, és ha elkezdjük azt nyilvánosságra hozni, ez alááshatja őket.” (Mail on Sunday/Express)


vissza

facebooktwitteremail