A Brexittel bezár a bazár

A brit EU-tagság 2019 tavaszára várható megszűnésével véget ér a munkavállalók szabad beáramlása is az Európai Unió tagállamaiból, mondta Brandon Lewis belügyi bevándorlásügyi államtitkár. Amber Rudd belügyminiszter ugyanakkor közölte, hogy Nagy-Britannia a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után is várja a „legtehetségesebb” munkavállalókat.

Lewis a BBC 4-en elhangzott interjúban kijelentette: 2019 márciusában, a brit EU-tagság megszűnésének valószínű időpontjában már hatályban lesz az új brit bevándorlási szabályozás.

A belügyi államtitkár ennek részleteiről nem szólt, csak annyit mondott, hogy a konzervatív kormány még az idén közzétesz egy „fehér könyvet” az új szabályrendszer főbb pontjairól, és a bevándorlási törvénytervezet 2018-ban kerül a parlament elé.

_97094263_border_lgw_getty.jpg

Hozzátette: a szabad munkaerőmozgás is az Európai Unió négy alapvető szabadságjogának egyike - a javak, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlásával együtt -, és ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, ezeket az alapelveket nyilvánvalóan nem fogja jelenlegi formájukban érvényesíteni.

Lewis közvetlen főnöke, Amber Rudd belügyminiszter ugyanakkor a Financial Timesban megjelent írásában arról biztosította az üzleti szektort és a külföldi EU-állampolgárokat, hogy a brit EU-tagság megszűnése után sem zárulnak be hirtelen az ajtók, mivel Nagy-Britanniának is érdeke, hogy „a legtehetségesebb, legjobb” munkavállalók számára vonzó helyszín maradjon.

A belügyminiszter asszony hangsúlyozza: az elmúlt egy évben meghallgatta az üzleti szektor vezetőinek véleményét arról, hogy milyen nagyra becsülik a Nagy-Britanniában dolgozó külföldi EU-állampolgárok, munkáját, szakképzettségét és ötleteit. „A kormány odafigyel, és osztja az üzleti vezetők azon szándékát, hogy továbbra is szívesen fogadjuk mindazokat, akik hozzájárultak az Egyesült Királyság jólétének megteremtéséhez”.

brandon lewis amber rudd.jpg

Brandon Lewis és Amber Rudd

A belügyminiszter közölte ugyanakkor: a kormánynak a lehető legpontosabb képet kell kapnia arról, hogy a brit gazdaságban milyen mértékű a külföldi EU-polgárok munkaerejének használata. Ezért a kormány felkéri a belügyminisztérium mellett működő, de hivatalosan független testületként tevékenykedő bevándorlási tanácsadó szervezetet (Migration Advisory Committee, MAC) egy átfogó felmérés elkészítésére arról, hogy az EU-munkavállalók bevándorlása miképp hat az angol, a walesi, a skót és az észak-írországi gazdaságra, milyen a külföldi uniós alkalmazottak aránya a teljes foglakoztatotti állományon belül az egyes szektorokban, és milyen mértékben szorul rá a brit gazdaság az idénymunkásokra.

A brit statisztikai hivatal (ONS) néhány napja közzétett visszatekintő becslése szerint az évtized közepén 1,3 millió közép- és kelet-európai EU-állampolgár tartózkodott életvitelszerűen Nagy-Britanniában, és közülük a magyarok foglalkoztatottsági rátája volt a legmagasabb. Az ONS számításai alapján a vizsgált 2013-2015-ös időszakban a Nagy-Britanniában élő magyarok átlagos száma 79 101 volt, foglalkoztatottsági rátájuk pedig meghaladta a 84 százalékot. (MTI)


vissza

facebooktwitteremail