Melyiket veszed be, a pirosat, vagy a kéket?

Az ellenségem ellensége a barátom és vice versa: Magyarországon a rendszerváltás óta világosan felrajzolt frontvonalak mentén folyik a politizálás és a stigmatizálás. A kettőt már alig lehetett megkülönböztetni, de aztán jött három ember, és mindenki tanácstalan. Ráadásul még Izraelről is mondani kéne valamit. Az ellenkezőjét, amit eddig. Vagy hogy is van ez.

Boldogult Samuel Huntington, akinél gyűlöletesebb ember kevés akad a nemzetközi baloldal számára (szándékosan nem írok liberálist – a liberális én vagyok) a hidegháborúról értekezve megírta, mennyire egyértelműek voltak akkoriban a frontvonalak. Általában vagy ide tartozott egy ország, vagy oda.

Ez független volt még a társadalmi berendezkedéstől is – ami annyit jelentett, hogy a szabad világ részét képezték egyes, a demokratikus illemszabályoknak meg nem felelő országok, mint Mobutu diktátor Zairéja, az argentin vagy a dél-koreai katonai junta, a KGB-nek „reálpolitikából” évtizedeken át lefekvő Finnország, az emberfajták elkülönítése politikáját űző Dél-Afrika, a felvilágosult abszolutizmusban élő Jordánia vagy épp a fel egyáltalán nem világosult, középkori önkényuralom, Szaúd-Arábia.

Sokszínű volt a szabad világ.

Francis Fukuyama a Szovjetunió és világrendszere összeomlásával a történelem végét vizionálta. Nyertek a jók, sorra kifehérednek a szabad világ sötét foltjai, nem kérdés immár, merre tartunk. Huntington azonban azt állította, a történelem még csak most kezdődik. A civilizációk összecsapását jósolta, egészen olyan mélységekig, hogy megjósolta a balkáni frontvonalakat, vagy azt, hol fog Ukrajna kettészakadni.

S lőn zűrzavar.

download-72-1024x683.jpg

Hasonló játszódott le Magyarországon is. A kommunista elnyomás idején (ami persze csak annak tűnt elnyomásnak, akiben volt szabadságvágy és e téren nem tűrt kompromisszumot; a többség számára inkább kényelmes mocsár volt az a Trabant-telek-háromévenkénti kék útlevél szentháromsággal) a demokratikus ellenzék minden sokszínűsége ellenére egy kosárba tartozott, épp úgy, ahogyan a Vasfüggöny túloldalán is egyképp a szabad világ részének számítottak a legkülönfélébb berendezkedésű országok.

Majd a központi tervutasításos rendszer halálával megkezdődött a pártosodás, és a legtöbb pártnak az volt a célja, hogy előre megfontolt szándékkal hatalomra kerülve lophasson, másrészt a hatalom négy éve alatt ne változtasson semmit, csak ha nagyon muszáj, mert az Kádár népének nem fog tetszeni. Teljesen elsinkófálni a rendszerváltást azonban nem lehetett, így mindenképp kiépült egy torz, szerencsétlen demokrácia – amilyen lenni tudott egy demokraták nélküli országban, aminek lakói nem tudnak társadalmi rendszereket oly fegyelmezetten másolni vezényszóra, mint a németek vagy a japánok.

S lőn zűrzavar.

Alapvetően két frontvonal alakult ki, az egyik a „demokratikus” pártok között, aszerint, hogy jobb- vagy baloldalinak vallották magukat, bár valamennyinek volt ilyen vonása is meg olyan is; a másik a szalonképes és a szalonképtelen politikai erők közt, amely utóbbiak színes egyéniségeket termeltek ki a lejárt szavatosságú írótól, Csurka Istvántól kezdve egészen az olyan futóbolondokig, mint Antoniewicz Roland vagy Bácsfi Diána.

A frontvonalak – a hidegháború világával szemben – képlékenyek maradtak, és néha teljes pártok eveztek át a politikai spektrum másik oldalára, felismerve, hogy ott több a keresnivalójuk. Ehhez persze kellett a cseppet sem demokrata választópolgárok félelmetes sötétsége – és a kádári, sőt horthysta világ utáni nosztalgia; ezeket egyes politikai erők kezdettől fogva tudatosan élesztgették, hogy aztán a retróra rájátszhassanak. Szar volt ugyan mind a kettő, és bűnös is irgalmatlanul, de hát mi csak a szépre emlékezünk.

Orbán Viktor, az ezredforduló – sajnos – legnagyobb hatású politikusa soha semmi mást nem akart, mint hatalmat; ezt tanulta a párttitkár apjától. Ezért volt KISZ-titkár pályafutása kezdetén, ezért nyergelt át a vibrálóan fiatalos, sokat ígérő és liberális Fideszbe, majd – amikor felismerte, hogy a liberalizmusnak semmi jövője nincs ebben az országban – pártját a makacsabb elemektől megtisztítva bethlenistává züllesztette, később a „polgári” lett a papagájkommandó leggyakrabban hangoztatott jelszava. Aztán jött négy év hatalom és gátlástalan lopás (noha méreteiben sehol sem volt a mostani rablásipartól), két narancsos bukta, és akkor már egyértelmű volt, hogy Viktor diktátor, mert a saját pártja ezek után se váltotta le, ennek még csak a lehetősége se merült fel. 

Orbán már a liberális korszakban kétségtelenné tette, hogy rohadt gazdag akar lenni – emlékezzünk a belvárosi lakásügyletekre vagy épp az MDF-fel közös székházügyre, amin százmilliót szakítottak, amikor a Fidesz a hatalomnak még csak a közelében sem volt –, és a narancsos bukták után egyre elviselhetetlenebbé vált számára, hogy se pénz, se hatalom. Megfogadta: ha még egyszer választást nyer, őt többé a hatalomból kitenni nem lehet. És lőn. Más kérdés, hogy az illiberális nép nem is akarja. A nép kisvasutat akar és stadiont Orbán Viktor kertje végébe. Ja, és focit. De arra még várni kell. Nem vagyunk még Andorra. 

A baloldal ostobán állt és áll hozzá az immár nyílt diktatúrát építő Orbánhoz, aki hét év alatt rájött, hogy az Európai Uniónak semmilyen eszköze nincs vele szemben; Brüsszel körülbelül olyan hatékony, mint a Népszövetség volt a távol-keleti japán agressziók esetén; Brüsszelt szemen lehet köpni, meg lehet állítani, és különben is, Európát fikarcnyit se érdekli se a magyar demokrácia-embrió brutális elkaparása, se a tollvonással elrabolt százmilliárdok, Európa csak akkor megy neki Orbán Viktornak, ha neki igaza van – a migránskérdés terén.

Bevallom, nem tudom megfejteni, mitől szent tehenei a migránsok az európai baloldalnak; nem is nagyon merek ezen elgondolkodni, hiszen aki az őrület mozgatórugóit próbálja boncolni, azt kockáztatja, hogy maga is elmebeteggé válik – mint az egyszeri facebookos, aki odamegy röhögni a laposföld-hívők lapjára, és egy szép napon arra ébred, hogy ő maga is kételkedni kezd a „gömbföld-elméletben”. A migránsok törvényt sértenek; a menekültnek a legközelebbi biztonságos országba van joga akár törvénytelen eszközökkel is behatolni, és az semmiképp nem Germoney; a háború nem indok arra, hogy valaki Fekete-Afrikából Svédországba költözzön; a világ lakosságának 80 százaléka még a magyar átlagnál is rosszabbul él, és ez a 80 százalék nem költözhet be a maradék húsz százalékhoz, mert egyrészt ehhez nincs joga, másrészt nem ő élne jobban, hanem a húsz százalékot rántaná le pár év leforgása alatt a maga szintjére. Amellett a jövevények minimum háromnegyede katonakorú férfi, és semmihez nem ért, kivéve a világhódító, náci ideológiáját: az iszlámot.

Hogy miért akarhatja valaki az ilyen milliók betelepítését? Nos, a migránssimogatók közt sokan vannak, akik egyáltalán nem gondolják végig a dolgokat. Mások nem is akarják végiggondolni, náluk az úgynevezett humanizmus mindent felülír. Nagyon sokaknak – a politikailag korrekt hazudozásnak, mosdatásnak és elkenésnek hála – fogalmuk sincs arról, mi az iszlám, nemhogy az alapelveivel nincsenek tisztában, a legtöbben még a nevéről is azt hiszik, azt jelenti, béke, holott alávetettséget jelent.

Az pedig, aki ezt kimondja, iszlamofób. És náci. Meg ilyesmi. Nem stimmel az általuk kitalált mátrixvilághoz, ahhoz a hazudott világhoz, aminek az elfogadására mindenkit rá akarnak kényszeríteni. Ráküldik a fekete szemüveges fegyverest: a politikai korrektséget, aminek ki kéne irtania, ami nem illik a mátrixba. (Erre még szaporodik.)

Amikor azt írom, a baloldal ostobán állt és áll hozzá az immár nyílt diktatúrát építő Orbánhoz, azt mondom: úgy gondolták, hogy ezt az embert ráolvasással el lehet intézni. Valamint mindenben támadni kell, szavakban, de főleg abban, amit az Európai Unió is a legfontosabbnak tart valamilyen okból: a migránskérdés kezelésében (holott jól kezeli), a kerítésépítésben (holott több más helyütt is alkalmazzák) és az ehhez kapcsolódó jogi problémák megoldásában (illegális határátlépést pofátlanul, nyíltan követelő, a rendvédelmi szerveket „tárgyakkal” megdobáló arab terrorista fenekének kontinentális méretű kinyalása helyett tíz év rács mögött).

És akkor jön Soros, aki nyíltan kiáll a migránsok mellett, és pénzeli az őket segítő szervezeteket, merőben humánus alapon.

Ahogy annak idején Orbán Viktort is pénzelte, hogy Oxfordban élősködhessen.

760x0.jpg

Ez kínos kéne legyen Soros Györgynek, de neki nem az – aki kamera előtt bevallja, hogy zsidó embertársait fosztogatta a Holokauszt idején, az, valljuk meg, igencsak nehezen zavarba hozható egyéniség. A zsidó vallásjog szerint lehet, hogy zsidó. Hiszen Kun Béla és Szamuely Tibor is azok voltak. Soros, ha korábban születik, valószínűleg Lenin-fiúnak áll. Így viszont tőzsdeguru lett. És antiszemita. Hogyan, miért – nem tudjuk. Egy napon biztosan ki fog derülni. Soros antiszemitizmusának gyakorlati megnyilvánulásairól már írtunk, érdemes ide kattintani.

Sorost korábban – amikor egyre furcsább volt, hogy egy fillért sem ad Izraelben karitatív célokra – a zsidó állam baloldala azzal mentegette, hogy azért nem ad, mert nem akar tápot adni az antiszemitizmusnak. Ez persze már akkor is ostoba érvelés volt, az antiszemitizmusnak nem kell táp, nem kell plakát, még csak zsidó se, ha nem lenne Soros, ellenne a fundamentalista baptista Rockefellerrel is. Lényeg, hogy az antiszemita acsarkodhasson, mint a nagy büdös tiszaeszlári semmi közepére kikötött, vert és éheztetett kuvasz, ami még mindig azt a területet védi, ami már rég nincs sehol.

Soros antiszemita, és miután maga is zsidónak született, önantiszemita. Ez nem túl gyakori jelenség, de azért előfordul; Soros attól lesz feltűnő és egyben iskolapélda, hogy ekkora önantiszemitát Torquemada, a zsidóból lett katolikus főinkvizítor óta nem láttak. Ez bonyolítja a helyzetet, amivel számos (mellék)szereplő nem tud mit kezdeni.

De nem tudnak mit kezdeni a sztereotípiák nagyhercegei azzal sem, hogy Binjamin Netanjáhu igencsak rühelli a palesztin garázda szervezeteket, és azokat is, akik az ilyen szervezeteket nyíltan támogatják. Soros, hiába zsidó, hiába lenne elméletben automatikusan joga a bevándorláshoz, körülbelül annyira szívesen látott vendég Izraelben, mint Meyer Lansky volt. A baloldaliak – no és a legnagyobb magyar zsidó szervezet, a Mazsihisz – nem érti, mi baja lehet valakinek Sorossal, aki zsidó életekre tör. Ha valakinek baja van vele, az antiszemita, tehát Orbán antiszemita – idáig a formállogika rendben is lenne. Na de Izrael miniszterelnöke? Ő is antiszemita? Egyáltalán, hogy lehet az, hogy Izrael miniszterelnöke nem baloldali, amikor mindig is az volt? Legalábbis majdnem. Hogy lehet, hogy maga Izrael nem baloldali? Hiszen olyan vörösnek kellene lennie, mint annak a rendje, annak is indult.

S lőn zűrzavar, mondom.

A katyvasz addig katyvasz marad a fejekben, amíg valaki be nem látja a tökegyszerű igazságokat: 1. Migránsra nagy tömegben márpedig nincs szükség, míg az iszlám Európában be- és Európából kitiltandó; 2. Orbán nyílt horthysta diktatúrát épít bizonyos kádári elemekkel dúsítva, van egy-két jó oldala, bizonyos kérdésekben igazsága, működése azonban alapjában katasztrófával kecsegteti Magyarországot, aminek éléről békésen nem, csakis forradalommal lehet eltávolítani; 3. Soros valami oknál fogva, amit talán a pszichoanalitikusa ismer, szívesen látná a nyugati világot, benne elsősorban Izraelt romokban, de mint Orbánnak, neki is van egy-két jó oldala; 4. Binjamin Netanjáhu nem fogja kihagyni a lehetőséget, ha úgy véli, hogy szilárd szövetségest talál bárhol a világban, de főleg az Európai Unión belül, ahol sokszor Izrael-bírálatnak álcázott, őrjöngő antiszemitizmus van kibontakozóban, főleg a már beengedett és ott született muzulmánoknak - és nem holmi idióta plakátoknak - köszönhetően. (Arról még senki sem világosította fel, hogy Orbán bárkit elárul.)

download-78-e1500367060978-1024x576.jpg

Putyin röhögve dörzsöli a kezét, és joggal mondhatja: lám, nála nincs antiszemitizmus, az iszlám pedig kordában van tartva, és újra felszólíthatja a Nyugatot, hogy fogjanak már össze az iszlám fenyegetéssel szemben – és hagyják, hogy ő Ukrajnában azt csináljon, amit akar –, és az a legfélelmetesebb, hogy igaza van. Az ő szövetsége persze legalább annyira irányulna Kína ellen, mint az iszlám ellen – utóbbival szemben nincs igazán szükség szövetségre, lévén az ereje épp akkora, amekkorát a fejlett világ megenged neki, mint ahogy migráns is annyi jön, ahányat Európa magától beenged.

20032034_1446579265378756_7106363438151320653_n.jpg

A szabad világ sokszínűbb, mint valaha, a briteknek már túlságosan is az, ezért lesz Brexit. A történelem nem ért véget, viszont elkezdődött. Vigyázzon mindenki, nem jó a fogaskerekei közé kerülni. Ehhez kezdetnek az a legfontosabb, hogy kiszakadjunk a mátrixból.

Ne a piros tablettát vegyék be, hanem a kéket.

Nechemia ben Avraham


vissza

facebooktwitteremail