Anyja szeretője agyonverte az ötévest

Agyonverte az édesanyja barátja az ötéves Alex Malcolmot, miután a gyerek valahol elhagyta a fél pár edzőcipőjét. A véres tett tavaly november 20-án történt. Bírósági meghallgatás most zajlott.

Tanúk hallották a gyerek elhaló bocsánatkérését – „Sorry” –, közvetlenül azelőtt, hogy a 39 éves Marvyn Iheanacho brutális ütései nyomán elveszítette eszméletét. A férfi főleg a gyerek fejét és hasát vette célba. A tanúk hallották a gyilkos üvöltözését is, amint az elhagyott cipő miatt kérdőre vonta áldozatát.

alex.jpg

A gyereket még aznap este a King's College Hospitalba vitték a mentők, ahol nem sokkal éjfél után, az intenzív osztályon életét vesztette. A kórház hajnali háromnegyed kettőkor értesítette a rendőrséget.

Az anya, a Bromleyban élő Liliya Breha az Evening Standardnek úgy nyilatkozott: meghasad a szíve, nagyon hiányzik neki a kicsi.

marvyn.jpg

Az erős fiú

Megállapították, hogy a rémtett és a gyerek kórházba vitele közt a kelleténél jóval több idő telt el – a nyomozás eddigi állása szerint azért, mert a vádlott igyekezett megakadályozni, hogy tette kiderüljön. Hazavitte a gyereket és ott megfürdette, majd amikor Lilya azt találta mondani neki, hogy „veszélyes”, fojtogatni kezdte a nőt.

Lilya azonnal a mentőket akarta hívni, de Marvyn Iheanacho megakadályozta ebben, igen fenyegetően lépve fel. Mikor Lilya sikítani kezdett, bántalmazta is, majd ágyba fektette a kisfiút. Az anya végül is kihívta a mentőket, és lovagja nem tudta megakadályozni ebben. A segélyhívást 20 óra 34-kor rögzítették. A kiérkező mentőkkel a férfi igyekezett elhitetni, hogy a gyerek leesett valahonnan, ez azonban első látásra is nyilvánvaló hazugság volt.

mamaval.jpg

Gyermek nélkül maradt az anya

Miután a gyereket kórházba szállították, a robbanékonysága miatt korábban többször börtönbe került Iheanacho arra próbálta rávenni az anyát, hazudja majd azt a rendőrségnek, hogy ő is velük volt, amikor a „baleset” történt.

A férfit előbb súlyos testi sértéssel, később azonban már gyilkossággal vádolták, és a fia halálába érzelmileg belerokkant anya sem volt képes arra, hogy a javára hazudjon. Iheanacho tagadta, hogy gyilkosságot követett volna el. 


vissza

facebooktwitteremail