Visszanyalt a fagyi

A Scotland Yard terrorcselekményként kezeli a muzulmánok elleni támadást. Theresa May miniszterelnök szerint az iszlámgyűlölet ugyanolyan szélsőséges jelenség, mint a terrorizmus bármely egyéb indítéka.

finsbury.jpg

Hétfő hajnalban egy furgon a Finsbury Park mecsetnél a Ramadán böjtjét követő éjszakai imádságról távozók közé hajtott. A rendőrség végleges adatai szerint egy ember meghalt, nyolc sérültet kórházba szállítottak. Két ember könnyebb sérüléseket szenvedett, őket a helyszínen látták el.

Theresa May megismételte azt a korábban is hangoztatott nézetét, hogy Nagy-Britannia hosszú évek óta túlságosan nagy toleranciát tanúsít a szélsőségességgel szemben. Ez áll a szélsőségesség minden formájára, beleértve az iszlámgyűlöletet is.

A miniszterelnök kijelentette: a kormány felülvizsgálja terrorellenes stratégiáját, annak érdekében, hogy a rendőrség és a biztonsági szolgálatok megkapják mindazokat a cselekvési jogköröket, amelyekre szükségük van.

A kormány ki fogja gyomlálni a szélsőséges és gyűlöletkeltő ideológiákat a brit társadalomból és az internetről is, és el fogja érni, hogy ezek az ideológiák sehol ne tenyészhessenek biztonságban – fogalmazott.

Theresa May, aki hétfőn a kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA ülésén elnökölt, nyilatkozatában megerősítette, hogy a Finsbury Part mecsetjének közössége elleni támadást egy 48 éves fehér férfi követte el. A rendőrség jelenlegi feltételezése az, hogy a merénylő egyedül cselekedett.

Neil Basu, aki a Scotland Yard országos terrorelhárítási tevékenységének összehangolását irányítja, közölte: a nyomozóhatóságok egyelőre nyitott kérdésnek tekintik a gázolásos támadás elkövetőjének indítékait, ettől függetlenül azonban terrortámadásnak tartják a történteket, és a vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága vezeti.

Finsbury_park_mosque.jpg

A támadás akkor történt, amikor a helyi közösség tagjai éppen elsősegélyben részesítettek egy férfit, aki azonban meghalt. Az illető a buszmegállóban lett rosszul, és többen a segítségére siettek, amikor a támadó közéjük gázolt furgonjával. Jelenleg még nem állapították meg, hogy a haláleset a gázolás eredménye, vagy a rosszullétet okozó valamilyen kór okozta.

Az elhunyt és a sérültek mindegyike muszlim. A furgon vezetőjét a sértetlenül maradtak feltartóztatták, és a rendőrség gyilkossági kísérlet gyanújával vette őrizetbe. Az elkövetőt kórházba szállították, és amint onnan távozhat, vizsgálati fogságba kerül, később pedig megvizsgálják elmeállapotát.

A Finsbury Park-i mecset korábbi hírhedt látogatói miatt már számos alkalommal szerepelt a világsajtóban. Ide jártak az al-Kaida olyan emberei, mint a Shoebomber – a cipőjében pokolgéppel repülőre szálló Richard Reid – és a francia állampolgár Zacarias Moussaoui, a 9/11-et végrehajtó terrorbanda egyik tagja. Az épületben egy időben fegyveres kiképzés is folyt a Guardian jelentése szerint.

Abu-Hamza.jpg

Abu Hamza

A mecset különösen az után vált hírhedtté, hogy annak imámja Abu Hamza al-Masri, a legvadabb terrorideológiát terjesztő militáns iszlamista lett. A Wikileaks által közzétt titkos amerikai dokumentumok szerint az imahely az Afganisztánban szolgáló szövetséges erők ellen küzdő terroristák „mennyországaként” funkcionált.

2003-ban a Scotland Yard több száz fegyveres rendőre razziát tartott a mecsetben, mert úgy gondolták, az imahelynek köze van a Wood Green bioterrorista összeesküvéshez. Ennek során a londoni metróhálózatot akarták megmérgezni. Nem sikerült bebizonyítani, hogy az akcióhoz a mecsetnek köze lett volna, annak gyűlöletprédikátor vezetőjét, Abu Hamzát azonban később hatévi börtönre ítélték, majd évtizedes jogi huzavona után kiadták az Egyesült Államoknak, ahol életfogytiglani börtönbüntetését tölti.

A mecsetet akkor be is zárták, csak 2005 februárjában nyitott ki ismét, és az új vezetőséget a rendőrség arra kérte, próbálják a szélsőségeket megfékezni. Úgy tűnik, ez meg is történt, legalábbis az új vezetőséget delegáló Muslim Association of Britain egyik főembere, dr. Azzam Tamimi „a muzulmán közösség igen ritka sikertörténetei egyikéről” beszélt.

A HSBC bank 2014-ben bezárta a Finsbury Park mecset számláját, állítólag még a 2005 előtti terrorkapcsolatok miatt – legalábbis ezt jelentette a Thomson Reuters, amit azonban a mecset ezért beperelt, és idén meg is nyerte ezt a pert. Az ítélet kimondta, hogy a Thomson Reutersnek bocsánatot kell kérnie és kártérítést kell fizetnie. (MK/MTI)


vissza

facebooktwitteremail