Trump időben jön

A Fehér Ház határozottan cáfolta, hogy felmerült volna Donald Trump angliai látogatásának elhalasztása.

Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője cáfolta és hamis hírnek minősítette, hogy Trump elnök jelezte volna Theresa May brit miniszterelnöknek látogatása elhalasztását.

the-guardian-fake-news.jpg

Vasárnap a Guardian közölte, hogy Trump a személye elleni várható tiltakozások miatt egyelőre nem kíván eleget tenni a meghívásnak, amelyet még januárban adott át neki II. Erzsébet királynő nevében Theresa May kormányfő Washingtonban. A baloldali lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva jelentette internetes oldalán: információi szerint Trump telefonon közölte volna Mayjel, hogy amíg a brit közvélemény nem támogatja a látogatását, addig nem utazik Londonba.

Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője azonnal Twitter-üzenetben üdvözölte a látogatás elmaradását, ám a Downing street 10 leszögezte: a királynő Trump elnöknek szóló meghívása változatlanul érvényben van.

Vasárnap délután a Fehér Ház egyik szóvivője, Raj Shah már jelezte, hogy Trump elnök és May kormányfő ugyan beszélt egymással telefonon, de a vizit elnapolása szóba sem került. Vasárnap este Sean Spicer szóvivő megerősítette, hogy az elnök londoni látogatása nem marad el. (MK/MTI)


vissza

facebooktwitteremail