Párizsi Légi Szalon

Új géptípusokat jelentett be a két legnagyobb, kereskedelmi repülőgépeket gyártó társaság, a toulouse-i Airbus és a seattle-i Boeing.

Az Airbus felfrissíti és hatékonyabbá teszi a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét, az A380-ast. Az A380 plus névre keresztelt típus új, úgynevezett kettős tollazatú szárnyvégeket kap, amellyel csökkenthető a légellenállás és a fogyasztás, valamint kisebb módosításokat hajtanak végre a szárnyon.

a380.jpg

Az Airbus megnövelte a típus kapacitását is, 80 utassal többet tudnak az új gépek fedélzetükre venni, az A380-asok átlagos kapacitása így 497-ről 575 főre növelhető, a további átalakításoknak köszönhetően pedig nem csökkent a gép hatótávolsága sem, továbbra is 8200 tengeri mérföldet (15 ezer kilométert) képes megtenni.

boeing.jpg

Az Airbus ellenfele, az amerikai Boeing is jelentett be új típust. Hosszas tervezés után Párizsban hétfőn bejelentették, hogy elkészítik legsikeresebb modelljük, a keskenytörzsű 737-es leghosszabb, 10-es változatát is. Ez 1,6 méterrel lesz hosszabb a 9-esnél, és 10 utassal többet, 230-at tud majd fedélzetére venni, üzemeltetése pedig 5 százalékkal lehet gazdaságosabb a 9-eshez viszonyítva.

A Boeing tájékoztatása szerint a típusból a bejelentést követően 10 lízingcég és légitársaság összesen 240 darabot vásárolt. (MTI)


vissza

facebooktwitteremail