Pestre sem mentek gépek

Valamennyi, a Heathrow és a Gatwick repülőtérről induló szombati járatát törölte a British Airways a cég globális számítógépes hálózatának hibája miatt.

heathrowchaos.jpeg

A cég késő délután módosította azt a néhány órával korábbi közlését, amely szerint a 18 óráig induló járatokat törlik csak. Az újabb bejelentés szerint bár a légitársaságnak a két reptérre érkező hosszú távú járatai többségükben a menetrend szerint megérkeznek majd vasárnap, de a forgalomban ennek ellenére további késésekre és törlésekre kell számítani.

A British Airways napi három járatot közlekedtet Budapestre a Heathrow-ról, szombaton négyet. A délelőtti járatok rendben megérkeztek, a délután 16.55-kor, és este 18.20-kor érkező járatot nem indították el, így a Londonba Budapestről 17.50-kor és 19.10-kor induló British Airways-gépek sem szálltak fel.

A BA kérte utasait, hogy mindenképpen ellenőrizzék, indul-e járatuk, mielőtt kimennének a repülőtérre. A cég kérte azt is, hogy Heathrow-ra és Gatwickre egyelőre senki ne menjen ki, mert óriási a zsúfoltság.

A hiba a BA teljes, globális informatikai hálózatát érinti, ezért külföldi repülőtereken is akadoznak, több helyen leálltak a British Airways járatai.

britishairways2704a.jpg

Sok utas a Twitteren és egyéb közösségi portálon arról számolt be, hogy órák óta ül a repülőtereken elakadt BA-járatok fedélzetén. A beszámolók szerint a pilóták azt közölték az utasokkal, hogy az utaslistákon szereplő neveket és a feladott csomagokat összekapcsoló program hibája okozza a fennakadást.

A gépek leszállását a probléma elvileg nem érintette volna, de Heathrow-n az érkező gépek nem tudtak beállni kijelölt parkolóhelyükre, mivel azokat a járattörlések miatt el nem indult gépek foglalták el. A betonon veszteglő repülőgépekben is sok utas várta, hogy kiszállhasson.

A fennakadás várhatóan a következő napokra is kihat, elsősorban Heathrow-n.

A London nyugati határában fekvő hatalmas repülőtér Európa legnagyobb forgalmú légikikötője, amelynek évente 480 ezer – naponta átlagosan több mint 1300 – járat indítására és fogadására van hatósági engedélye. Heathrow e keret 98 százalékát meghaladó kapacitás-kihasználtsággal működik, így a szombatihoz hasonló incidensek mindig hosszú ideig tartó forgalmi torlódásokat okoznak. (MTI)

A British Airways informatikai rendszerében keletkezett hiba miatt a szombati, budapesti járatokat is törölte a légitársaság - derül ki a Budapest Airport járatinformációs rendszeréből. (MTI)


vissza

facebooktwitteremail