Legmagasabb szinten a terrorkészültség

A legmagasabb, kritikus szintre emelték a terrorellenes készültségi szintet. Rövid időn belül újabb támadás történhet. A Scotland Yard megerősítette London védelmét.

downing01.jpg

Katonalányok államtitkárt kísérnek a Downing Streeten

A döntést Theresa May miniszterelnök jelentette be a Downing Streeten, a kormány válságértekezlete után. Közölte: az elhárító szolgálatok megítélése szerint nem lehet kizárni, hogy a manchesteri terrorista mögött egy szélesebb csoport állhatott, és nem zárható ki az sem, hogy rövid időn belül újabb támadás történhet.

Az intézkedés lehetővé teszi egyebek mellett, hogy a kiemelt védettségű helyszíneken járőröző rendőri egységeket katonai alakulatokkal egészítsék ki.

Eddig a második legmagasabb terrorkészültségi fokozat volt érvényben, amely a hivatalos meghatározás alapján súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy nagy valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.

Az ötfokozatú készültségi rendszer most életbe léptetett legmagasabb, kritikus riasztási fokozatát akkor lehet elrendelni, ha az elhárító szolgálatok megítélése szerint küszöbönálló merénylet veszélye fenyeget.

Theresa May az intézkedést bejelentve mindazonáltal hangsúlyozottan feltételes módot használt, úgy fogalmazva: a biztonsági szolgálatok a manchesteri merénylet vizsgálata alapján arra a következtetésre jutottak, hogy ez idő szerint indokolt a készültségi fokozat emelése, mivel megítélésük szerint egy újabb támadás nem csupán valószínű, de lehetséges, hogy hamarosan bekövetkezik. A kormányfő kiemelte: az intézkedés elsősorban arra nyújt lehetőséget, hogy a kormány pótlólagos erőforrásokat és támogatást biztosítson a rendőrségnek.

images.jpg

A Scotland Yardon a világ szeme

A kormányfő közölte: azután, hogy a belső elhárítás (MI5) kötelékében működő egyesített terrorizmus-elemző központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) döntött a riasztási szint emeléséről, a Scotland Yard már kérte is Sir Michael Fallon védelmi minisztert, hogy egészítse ki fegyveres katonai alakulatokkal a fegyveres rendőri járőregységeket. Fallon a kérést jóváhagyta, és az ilyen helyzetekre kidolgozott intézkedési terv életbe lépett. A cél nem a lakosság felesleges ijesztgetése, a döntés arányos és észszerű válaszlépés a manchesteri merényletre.

A jelenlegi riasztási rendszert a 2005 júliusában elkövetett londoni merényletsorozat után dolgozták ki. Abban a támadásban négy brit állampolgár muszlim öngyilkos merénylő robbantott fel három metrószerelvényt és egy városi buszt, 52 utast megölve, és több mint hétszázat megsebesítve.

A legmagasabb, kritikus készültségi fokozatot azóta - a kedden bejelentett döntés előtt - kétszer, 2006-ben és 2007-ben léptették életbe. Az első alkalommal egy terrorcsoport egyszerre több, Londonból Észak-Amerikába tartó utasszállító repülőgépet akart felrobbantani az Atlanti-óceán felett. A kiszemelt hét járaton összesen több mint 1500-an utaztak. A csoport hidrogén-peroxidot akart a gépek fedélzetére csempészni üdítőitalos vagy szájvizes palackokban, és ezekből a felszállás után készítettek volna pokolgépet. Ennek a merénylettervnek a leleplezése vezetett ahhoz a sok országban máig érvényes korlátozáshoz, amelynek alapján bizonyos mennyiségen felül nem lehet folyadékot és képlékeny anyagokat a repülőgépek utasterébe felvinni.

A kritikus riasztási szintet egy évvel később is életbe léptették, miután csak nagy szerencsével sikerült meghiúsítani egy újabb készülő merényletsorozatot, amelynek kitervelői a londoni belváros több helyszínén, illetve Glasgow repülőterén akartak autóba rejtett pokolgépeket felrobbantani.

Katonák járőröznek a Downing Streeten is, ahol a miniszterelnöki hivatal és a mindenkori pénzügyminiszter hivatalos rezidenciája van közvetlenül egymás mellett, a 10-es, illetve a 11-es házszámok alatt.

down01.jpg

A cél az, hogy „a brit főváros a merénylőjelöltek számára a lehető legellenségesebb környezetté váljon”

A londoni rendőrség közölte, hogy részletesen felülvizsgálják a brit főváros közeljövőbeni rendezvényeinek biztosítási terveit. Ez kiterjed olyan kisebb rendezvényekre is, amelyeken eredetileg nem lett volna rendőrségi jelenlét.

A Scotland Yard – hivatalos nevén Metropolitan Police Service (Met) – közleménye szerint emellett emelt létszámú, fegyveres és fegyvertelen rendőrökből álló egységek kezdenek „megnyugtató célú, jól látható” járőrözést London kiemelt körzeteiben és olyan negyedeiben, amelyeket rendszerint tömegek látogatnak.

A Met felveszi kapcsolatot a rendezvényszervezőkkel is, ellátva őket a legkorszerűbb védelmi-biztonsági tanácsadással, annak érdekében, hogy a zenei rendezvényeket a lehető legnagyobb biztonságban lehessen megtartani.

A Scotland Yard bejelentette azt is, hogy már megkezdte a hétvégi londoni sportesemények rendőri biztosítási terveinek teljes felülvizsgálatát, különös hangsúlyt helyezve a Wembley stadionra, ahol szombaton az angol kupadöntőt játsszák. A Met Police közölte, hogy ide az eredetileg tervezettnél több fegyveres rendőrt vezényel.

A közlemény szerint mindemellett általánosságban is erősítik a fegyveres rendőri jelenlétet Londonban, annak érdekében, hogy „a brit főváros a merénylőjelöltek számára a lehető legellenségesebb környezetté váljon”. (MK/MTI)


vissza

facebooktwitteremail