Manchester

Az úgy nem fog menni, hogy csak számolgatjuk a halottakat, most éppen Manchesterben.

Ronda, közönyös, empátiahiányos alak vagyok. Nem vagyok büszke magamra, arra, hogy Peshavarban nem, csak most igazán, csak akkor érint ilyen súlyosan a tragédia, ha közel van már hozzám, ha már a saját lányomért aggódom Angliában.

De ez nem tragédia, mint egy földrengés vagy egy tömegbaleset, ez egy háború.

Az nem megy, hogy nem tesszük fel a kérdéseket, és akkor nem kell válaszolni rá.

Huszonvalahány gyerek nem megy már többé haza a buliból 8-tól huszonéves korig Manchesterben, így nem lehet tovább élni egy szülőnek, ha valaki lesz oly kedves belegondolni. Nem belegondolni meg már nem lehetséges, hacsak nem kezeljük ezeket a gyerekeket statisztikai adatként, relativizálva, hogy hát Istenem, mennyivel többen halnak meg akárhogy balesetben. Mert éppen nem a mi gyerekeink. Nem fogom a profilképemet már ezredszer valamilyen trikolorra színezni, mint a megoldás imitálását, mert hányok ettől a tragédia óta.

Amiről beszélek, az pontosan a radikális iszlám és semmi más. Nincs megoldatlan problémánk senki mással, mivel ez az ismeretlen számú vallási fanatikus tömeg hirdetett háborút a befogadóival szemben, és öldököl megállás nélkül az öreg kontinensen.

Tudjuk, hogy idegenrendészeti eszközökkel nem lehet megvédeni az embereket , mert nem a tegnap érkezettek meg holnap érkezők a potenciális gyilkosaink, hanem a Nyugaton letelepedettek sokadik generációja. Egyelőre.

Lehet választani, hogy úgy általában az egész iszlám közösséget szigeteljük el magunktól a kiterjesztett felelősség alapján, vagy igyekszünk szelektálni, és leválasztani a veszélyest a békéstől.

Ez elég csúnyán hangzik, de ennél már csak az csúnyább, ha semmit sem teszünk.

Hál’ Istennek, a világ elég pocsék állapotban van ahhoz, hogy ne lehessen már elsunnyogni a kérdést, ami persze összefügg mindennel.

Ha létezne valódi erős Európa, benne az oroszokkal a közös érdekek és közösen akceptálható értékek alapján, akkor persze könnyebb lenne, mert a terrorizmus pont úgy sújtja Moszkvát, mint Párizst, London vagy Manchestert. Tudjuk, hogy itt egymásnak feszülés van a gazdasági érdekövezetek, a katonai stratégiák, a kontinensen belüli és a kontinensek közötti viszonyokban is, és ha nem tekintjük a Visegrádiaktól kezdve a balkániakon keresztül az összes tökidegen mentalitású, vérgőzös agyú népet, akiket vicces módon megpróbáltak egy nappaliba ültetni a becsületes finnekkel meg a jóléttől megkultúrálódott nyugatiakkal, akkor is ott vannak még a gonosz amerikai imperialisták szemben a szintén gonosz orosz imperialistákkal, mindenki ráküldi a saját felfegyverzett terroristáit a másikra, miközben az ő segge alatt is felrobbantják a metrót a színházat és a koncertező gyerekeit a hétvégén.

Ezeket a nyakunkban lihegő, robbanó öves, szomorúságukat mások halálával feloldani vágyó lényeket így nem fogjuk tudni megállítani, még csak ráhatásunk sincs arra, hogy leszokjanak erről.

Defenzívával semmire sem megyünk, érdemes megnézni, hogy egyáltalán bármilyen eredményt a témában hogy értek el bárhol a világban. Mert megoldást sehol sem értek el, mert megoldás csak megoldással lehetséges, nem defenzíva meg offenzíva szép, harmonikus adagolásával.

De hogy mit lehet és meddig lehet elmenni ebben a háborúban, az közmegegyezés kérdése, továbbá lehetőségek kérdése. Ha ebben az ügyben kikényszeríthető közmegegyezés az érdekeltek között, akkor lesz egy lényeges eredmény, ha nem, akkor nem. Akkor itt szállunk a mennyekbe érvényesített metró vagy koncertjeggyel bármelyik pillanatban, vidáman, ahogy a manchesteri gyerekeink is elvesztek.

18581994_1388593344510682_2130133793514616554_n.jpg

Miattunk, mert kussolunk, és lapítunk, és fohászkodunk, ahelyett, hogy lépnénk.

Az érdekeltek Európa, az USA és Oroszország. Az összes többi csak ennek a háromnak a függvénye.

Ha tehát az első három elsődleges preferenciának tekinti a radikális iszlám terrorizmus elleni fellépést, akkor egyébként sok egyéb, fennálló konfrontációját is megoldhatná ennek a dolognak a takarásában. Mivel kénytelen lenne megtenni, ha nem akarja a gyerekeit úgy látni, ahogy most nézheti Manchesterben.

Európa iszlám problémáit nem fogja megoldani senki más, ha maga nem teszi fel a kérdéseit, és nem kényszeríti ki a válaszokat rá a népképviselőitől. Ahogy a magyar problémát se fogja senki megoldani helyettünk, mondjuk Brüsszelben, mert nem kell ám megállítani a csipkés várost, áll az magától is. Nekünk kell megoldani.

Annyiban függ ez össze az iszlám terrorral, hogy ez az, amire mutatva Orbán még ki tudja meddig elkirálykodhat a népszerű Kárpát medence megmaradt 93 ezer négyzetkilométerén.

Mivel ő ad egy választ a kérdésre, olyat, amilyet, és tudjuk, miért. De akkor ennyi? Milosevics tíz évet nyert még magának a belső háborúja kirobbantásával, Orbán százat fog magának a valódi iszlám radikalizmusra egyedüliként felkínált „megvédünk titeket”-megoldásával.

Nem félünk? Dehogynem! Rohadtul félünk! És jobb megoldást szeretnénk, mint az öszinte alkoholisták csoportjában bevált közös vokál, hogy nem félünk.

Az elég karcsú nemzetkarakter, hogy jön Allah nevében Iszmail a robbanó övével és akkor Lőrinc ellophatja gondtalanul az országot Rühellkének, mert az még mindig jobb, mint a bumm. Pedig ilyen egyszerű a „mesterterv”.

Én elég érdeklődő vagyok, de senki mástól nem hallottam semmilyen választ a kérdésre, sőt még magát a kérdést sem, hogy mégis, hogy lehetne itt biztonságban élni, Magyarországon és tágabban Európában, a mi hazánkban? Pedig érdekelne, és azt mondom, hogy Manchester után, most azonnal minden népképviseletre pályázó alakulatnak, az MSZP-től kezdve a DK-n keresztül a Momentumig, mindenkinek elő kell állni a kérdéssel, hogy mi az elképzelésük azzal kapcsolatban, hogy ne csak a tippmix legyen az egyetlen valószínűségszámítás a gyerekeink biztonságos hazatérésére a koncert után.

Ne várjon senki tőlem ötleteket ebben a cikkben, bár vannak, de egyelőre ott tartunk, hogy megy a lapítás politikai szinteken, pláne humánértelmiségi felelőtlenség-szinteken a kérdés hatékony szőnyeg alá seprésére. Mindenki lapít, csak Orbán és szorgos csapata zsolozmázza a terrorizmus kérdésre legyártott válaszait. Az úgy nem megy, hogy hol én, hol a sarki fűszeres, hol a másik outsider jön elő az ötleteivel, hogy kit, kiket és hogyan kéne kicsinálni válogatott módszerekkel, de ha az urak, akiket fentebb említettem, nem teszik a dolgukat, ami kötelességük, akkor bizony a kocsma lesz a nívó. Sajnos nem hallok egyetlen humanista kitűzőt viselő írástudót sem a placcon, aki megszólalna ember módra, iszlám ügyben valami kiutat felvillantva, pláne rászorítva a népképviselőinket a legkisebb rossz lépés megtalálására. Nincs ezzel baj, csak mától ne nevezzék magukat gondolkodóknak, ha gondolatelhárítással foglalkoznak.

Vége a sunnyogásnak. Mindenki sétáljon le a kedvenc népképviselőjéhez, fogja meg a zakója hajtókáját, rángassa meg erősen és nézzen 10 centiről vérben forgó szemekkel a szemébe, és ordítsa a képébe: „Öreg, van valami ötletetek?”

Nemes Iván


vissza

facebooktwitteremail