Gyerekeket dobáltak meg Calais-nál az illegálisok

A magyar nagykövetség segítséget ajánlott a kisbusz utasainak, akik járművét hétfő hajnalban megdobálták a franciaországi Calais-nál – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).

Az esetleges feljelentésről a tanárok és az iskolaigazgató fog dönteni – írták.

A KKM közölte: a magyar kisbusz vezetője azt a tájékoztatást adta, hogy az autópályáról letérve a calais-i kompkikötő felé tartottak, amikor – az út közepére állított betonakadály kikerülésekor – 8-10 sötét bőrű férfi rohant a jármű felé, majd megdobálta azt. A kocsi hátsó üvege betört, de senki nem sérült meg; a kompra felhajtáskor az esetet jelezték a határőröknek.

Az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójának beszámolója szerint a magyar diákok és tanárok kisbuszát hajnalban támadtak meg bevándorlók Calaisnál.

A kecskeméti Kandó Kálmán Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata egy szakmai versenyre tartott Londonba, amikor az észak-francia város közelében kövekkel és betondarabokkal dobálták meg őket a migránsok.

Mészáros Károly csapatvezető oktató a híradóban elmondta: a Nagy-Britanniába tartó komp kikötőjébe tartottak éppen az autóúton, amikor azt vették észre, hogy betonoszlopokból és -törmelékből valakik torlaszt építettek az úton. Az út mellett „fekete emberkék” ugrottak elő, és vélhetőleg meg akarták őket állítani.

calais.jpg

„Átmentünk a törmeléken és utána már csak azt hallottuk, hogy durrog a kocsinak az oldala”, és az autónak a baloldalát és a jobb hátsó üvegét betondarabokkal egyszerűen betörték – mondta.

Az adásban elhangzott: végül egy benzinkútnál ragasztószalaggal megerősítették a sérült oldalsó üveget, a hátsóhoz pedig keményebb tárgyat rögzítettek.

A csapat az eset után úgy tervezi, hazafelé már egy másik útvonalon jön. A Híradóban elhangzott: kamionosok egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy ha tehetik, elkerülik a kikötővárost, mert a dzsungelnek hívott sátortábort ugyan megszüntették Calais-nál, az onnan kitelepített bevándorlók azonban a környéken maradtak, és mindent megpróbálnak hogy átjussanak a csatornaalagúton az Egyesült Királyságba. (MTI)


vissza

facebooktwitteremail