Elköltözik a JP Morgan

Több száz állást készül Londonból az Európai Unió más pénzügyi központjaiba telepíteni a JP Morgan még a brit EU-tagság megszűnése előtt.

Az amerikai bankóriás legnagyobb európai részlege a brit fővárosban működik. Daniel Pinto, a JP Morgan befektetési üzletágának elnöke azonban szerdán egy szaúd-arábiai üzleti rendezvényen kijelentette: a cég fontolóra vette 500 és 1000 közti londoni állás áttelepítését Dublinba, Frankfurtba és Luxemburgba.

morgan.jpg

Pinto kijelentette: már rövid távon több száz embert át kell helyezni, mivel a cégnek a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatandó tárgyalások lezárulásának másnapjától készen kell állnia a működésre az új körülmények között, „aztán majd megnézzük, hogy hosszú távon hány emberről lesz szó”.

Jamie Dimon, a JP Morgan elnök-vezérigazgatója már a tavalyi Brexit-népszavazás előtt kijelentette, hogy a cég akár négyezer londoni munkahelye is veszélybe kerülhet.

BN-RT139_JPMorg_P_20170123084103.jpg

A JP Morgannál jelenleg 16 ezren dolgoznak, de a ház csak az egyike a Cityben megtelepült óriási pénzügyi munkaadóknak. A City pénzügyi szolgáltatási központja közvetlenül 350 ezer, közvetve ennél kétszer több alkalmazottat foglalkoztat - többet, mint ahányan a legfőbb kontinentális riválisnak tartott Frankfurtban összesen laknak.

A Deutsche Bank a minap közölte, hogy négyezer citybeli állást is elvihet máshová; ez a cég londoni alkalmazotti állományának a fele. Hasonló tervekről számolt be a Goldman Sachs és a Barclays is.

Nemrégiben a Bank of England kormányzója, Mark Carney is hangsúlyozta a City fontosságát. Carney egy üzleti rendezvényen felszólalva elmondta: a pénzügyi szolgáltatási szektor a brit hazai össztermék (GDP) 7 százalékát adja, egymillió alkalmazottat foglalkoztat, és évente 70 milliárd font (26 ezer milliárd forint) adót fizet. Ez a brit költségvetés teljes adóbevételének 11 százaléka. (MTI)


vissza

facebooktwitteremail