Rudolf Hess és a náci brit főrendek

Jó háromnegyed évszázada, hogy Adolf Hitler korábbi helyettese, Rudolf Hess váratlanul Skócia fölé repült, és ejtőernyővel kiugrott a maga vezette gépből, hogy a békéről próbáljon tárgyalni. Élete hátralévő részében már csak börtönfalakat láthatott maga körül 

A most ajánlott dokumentumfilm jól összefoglalja a második világháború egyik legnagyobb angol vonatkozású rejtélyét; a kísérőszövegben John Harris és Richard Wilbourn tavaly megjelent könyvét ismertetjük a Mirror recenziója nyomán. A Rudolf Hess: Treachery and Deception című mű azt vizsgálja, mi köze lehetett a királyi család egyes náci szimpatizáns tagjainak Hess látogatásához és a Winston Churchill megbuktatására irányuló esetleges kísérletekhez.

Rudolf-Hess.jpg

Elsőre megdöbbentőnek tűnik a feltételezés, hogy a királyi család bármely tagja állt volna olyan összeesküvés mögött, amelynek célja Rudolf Hess felhasználásával a kérlelhetetlenül antináci

Winston Churchill leváltása

lett volna. A könyv pedig dokumentumokra támaszkodva vázolja azt a lehetőséget, hogy VI. György király öccse központi szerepet játszott abban a tervben, aminek célja egy angol-német béke megkötése volt.

A történészek ma már többé-kevésbé egyetértenek abban, hogy Hitler nem akart Angliával háborút. Egyrészt túlságosan nagy falatnak tartotta a világ egynegyedére kiterjedő Brit Birodalmat – amit ráadásul a tengeren kellett volna legyőzni, és ez lehetetlennek látszott –, másrészt csodálta is, harmadrészt nem voltak világhódító tervei, „csak” azt akarta, ami ellen a brit kontinenspolitika mindig is fellépett: hogy Európában hagyják, hadd legyen teljhatalma és hadd csináljon azt, amit akar.

Rudolph-Hess-Treachery-and-Deception-FC.jpg

Harris és Wilbourn könyve

Voltak angol oldalon is jó néhányan, akik megkérdőjelezték, hogy hazájuknak be kéne szállni a világégésbe egy, a kontinens túloldalán álló, már amúgy is elesett, felosztott és bedarált szövetséges – Lengyelország – oldalán, amely egyébként is minden volt korábban, csak demokrácia nem, és épp rohamléptekkel fasizálódott, amikor a náci-kommunista szövetség két oldalról lerohanta. Ahogyan Csehszlovákia nem érte meg a beavatkozást, úgy nem éri meg Lengyelország sem – hangoztatták.

És voltak olyanok is, akik ennél messzebb mentek: nem maradtak volna a semlegességnél, de egyenesen szövetségre léptek volna Hitlerrel. Közéjük tartozott

György, kenti herceg

is, aki Churchill-lel ellentétben tartott attól, hogy Anglia a háborút akár el is veszítheti, és az ország megszállás alá és a Gestapo karmai közé kerülhet. Ezért – gondolták – jobb politika kiegyezni a Führerrel.

A főrendeknek volt félnivalójuk egy német győzelem esetén. A nácik Lengyelországban elsősorban az ottani nemesség és értelmiség megsemmisítéséhez fogtak hozzá – ahogyan a szovjetek a katonatiszti elitet irtották –, a zsidókérdés „végleges megoldását” csak jó két évvel Lengyelország eleste után döntötték el. Tartani lehetett attól, hogy a németek, ha győznek, börtönbe vetik a királyi családot és az arisztokrácia nagy részét. A nácik a megszállás tervét már kidolgozták, s az a Seelöwe, azaz Oroszlánfóka fedőnevet kapta.

Meggondolandó volt, hogy béketárgyalásokba fogjanak-e, ezek útjában azonban ott állt Winston Churchill, aki vért és könnyeket ígért ugyan a nemzetnek, de azt is megígérte, hogy Anglia soha nem adja meg magát.

Ez volt az a történelmi szituáció, amibe szó szerint belecsöppent Rudolf Hess, aki még az első világháborús frontról ismerte Hitlert, hosszú ideig a titkára, jobbkeze, később pedig a helyettese volt, az utóbbi időben azonban hátrébb szorította a pártban a mosolygós és ravasz Hermann Göring birodalmi marsall, porosz miniszterelnök. Ő lett a Führer kijelölt örököse, Hess pedig a harmadik helyre szorult, és attól tarthatott, hogy pártbeli hatalma tovább morzsolódik. Aggodalmai szerepet játszhattak abban, hogy maga vezette Messerschmittjén Skóciába repült, és megkísérelte létrehozni a békét a két birodalom között.

Hitler-and-Hess.jpg

Hitler helyettese volt, de Göring fokozatosan kiszorította

Rudolf Hess 1941. május 10-én hajtotta végre küldetését, amikor a Német Birodalomban már titokban, de gőzerővel folytak a Szovjetunió megtámadásának előkészületei. A pilótaképzést kapott veterán fejjel lefelé fordította Messerschmittjét, kioldotta a biztonsági övét, kiesett a gépből, majd kinyitotta az ejtőernyőjét, és különösebb gond nélkül földet ért. A harci gép kilométerekkel odébb a földhöz csapódott és darabokra zúzódott.

Ha Hess előre látta volna, hogy 1987-ben bekövetkező haláláig egy berlini börtön foglyaként hallgatja az angol, amerikai, francia és orosz katonabakancsok csattogását, hazája pedig két darabba vágva, részben bolsevista uralom alatt várja a német egység újbóli eljövetelét, aligha vállalkozik erre az útra. Ám úgy vélte, valós esély van a sikerre, és ez nem jelenthetett mást, mint hogy komoly erők kellett, hogy mögötte álljanak – Angliában.

rudolf-hess-in-his-fighter.jpg

A fiatal Hess egy régebbi típusú gépen

Göring Luftwafféja – a várakozásokkal ellentétben – eddigre elveszítette az Anglia felett vívott csatát a Royal Air Force-szal szemben, így a Seelöwe-hadműveletet jegelni kellett. A békekötés reálisabb lehetőségnek tűnt, mint néhány hónapja akár. John Harris és Richard Wilbourn könyve nem kevesebbet állít, mint hogy a herceg, a királyné nagybátyja és több más összeesküvő Churchillben látta a béke legfőbb akadályát, és elhatározták a miniszterelnök eltávolítását. Ezzel az alkotmányos monarchia legszentebb elveit rúgták fel, amelyek közt első helyen áll, hogy a királyi család semmilyen szinten nem avatkozik bele a politikába.

Ha mégis megteszi, annak messzemenő következményei lehetnek. Sokan meg vagyunk arról győződve, hogy a brit monarchia csak afféle cifraság, és komoly hatalma nincs. Ehhez képest nem egyértelmű, mi van akkor, ha az uralkodó azt mondja, hogy a miniszterelnök mehet, amerre lát. Egy brit alkotmányjogász erre azt mondaná, elméletben lehetősége van rá. Egy brit történész pedig azt, hogy gyakorlatban is: IV. Vilmos 1834-ben

minden további nélkül lemondatta a miniszterelnökségről

az egyebek mellett szexbotrányaival a történelembe vonult Lord Melbourne-t az úgynevezett „reserve powers” alkalmazásával. Ez az a tartalék biztonsági jogintézmény, amelyet szükség esetén be lehet vetni, ha egy miniszterelnök megőrül, áruló lesz, zsarolhatóvá válik vagy más ok miatt válik elengedhetetlenné a leváltása.

Nem olyan egyértelmű tehát, mi lett volna, ha VI. György a náci érzelmű rokonság befolyása alá kerül, és egy szép napon megköszöni Winston Churchillnek az addigi közreműködést, és – mondjuk – ismét kinevezi miniszterelnöknek Chamberlaint, aki továbbra is megmaradt a béke tántoríthatatlan hívének.

A terv ez volt: rávenni VI. Györgyöt arra, hogy használja az úgynevezett „reserve powers”-t – azaz a kivételes hatalmat, amivel a kormány hozzájárulása híján is elmozdíthatja a miniszterelnököt. A puccs támogatására azt a mintegy harmincezer fős lengyel katonaságot használták volna fel, akik szülőföldjük feldarabolása után elmenekültek és ekkoriban Skóciában állomásoztak, várva, hogy bevessék őket (később hősiesen végig is harcolták a világháborút a legkeményebb hadszíntereken). Érdekes módon meg sem fordult az összeesküvők fejében, hogy a lengyel hazafiak esetleg nem fognak Churchill ellen fordulni, és valószínűtlen, hogy támogatnák azt az Angliát, ami épp lefeküdni készül a Német Birodalomnak.

Wladyslaw-Sikorski.jpg

Sikorskit egy nappal Hess után várták Skóciába

A magyarázat abban rejlik, hogy a szabad lengyel hadsereg tábornoka, Władysław Eugeniusz Sikorski Berkishire-ben György herceg közvetlen szomszédságában lakott és jó barátságba került vele. A herceg minden bizonnyal meggyőződött arról, hogy Sikorski adott esetben hajlandó lenne egy puccsot biztosítani – ami legalábbis érdekes adalék a lengyel történelem e fontos szereplője viszonylatában, ha igaz. További adalék, hogy Sikorski később máig tisztázatlan körülmények közt, repülőszerencsétlenségben veszítette életét Gibraltárnál.

Akinek a békeajánlattal semmi veszítenivalója nem volt, az Adolf Hitler volt, aki eddigre már rég legyűrt minden francia ellenállást, sőt, ezt az országot maga mellé állította. Franciaország hadiüzemei a németeknek termeltek, a francia vendégmunkások német üzemekben dolgoztak, németek ették a francia libamájat, itták a francia bort és németek szórakoztak a francia nőkkel. A francia zsidókat a francia hatóságok szedték össze. A francia férfiak színe-java a Charlemagne SS-alakulatban szolgált. És később, 1945 véres tavaszán, Berlint utolsónak francia katonák védték a Vörös Hadsereggel szemben. A Benelux-országok, Dánia és Norvégia elestek. A svéd hadiipar a Wehrmacht igényeit szolgálta ki. 

Anglia Nyugat-Európában egyedül volt

Nem lehetett tudni, hogy a német szövetséges bolsevik rém heteken belül Hitler ádáz ellenségévé válik, és azt sem, hogy bő fél év múlva Japán megtámadja Pearl Harbort, így Hitler is hadat üzen az Egyesült Államoknak.

Hitler akár még abban is gondolkodhatott, hogy ha minden a legjobban megy, Anglia nem szemlélője, hanem szövetséges résztvevője lesz a Szovjetunió elleni hadjáratnak – az ő oldalán. Ma már persze tudjuk, hogy ennek nem volt túl sok esélye, de ismeretes, hogy a Führert gyakran elragadta a fantáziája, miközben meggyőződése volt, hogy megérzései és elemzései tévedhetetlenek. A német diktátor talán egészen komolyan hitt abban, hogy Coventry és a Blitz után maga mellé fogja tudni állítani a Brit Birodalmat. Ha pedig nem megy – okoskodott tovább –, Oroszország legyőzése után még mindig megpróbálkozhat az Oroszlánfóka-hadművelettel, a Brit-szigetek lerohanásával. 

A Secret Service a rettegő nemesség mellé áll 

Harris és Wilbourn állításuk szerint huszonöt év alatt közel tízezer dokumentumot tanulmányoztak, és meggyőződésük, hogy a nyomok a királyi család felé vezetnek.

heilness.jpg

A família köreiben nem volt ismeretlen a náciszimpátia: nem olyan rég látott napvilágot az a1933-ban készült felvétel, amelyen a hat-hétéves Erzsébet – édesanyja és nagybátyja, Eduárd walesi herceg jelenlétében – bőszen gyakorolja azt, amiből még mit sem érthet: a náci karlendítést.

Harris szerint a Hess-féle útra évtizedeken át nem volt kielégítő magyarázat, ő és szerzőtársa azonban csak kétféle változatot tud elképzelni: vagy a britek bonyolult cselszövése zajlott annak érdekében, hogy időt nyerjenek, vagy pedig arisztokraták kis csoportja próbálkozott egy Churchill elleni puccsal.

A szerzőpáros meggyőződése szerint az utóbbiról van szó, a központi figura pedig György herceg volt. Az arisztokráciának volt a legtöbb vesztenivalója, ha Churchill hatalmon marad. Ők annyit tudtak, hogy a németek minden éjjel bombázzák Nagy-Britanniát, az invázióra készülve puhítják az országot, nekik pedig veszélyben a státuszuk, a testi épségük, sőt az életük is. Nem tette őket boldoggá az sem, hogy Churchill stratégiája az Egyesült Államokkal kötendő szövetség körül forgott, és ebben sokan – helyesen – a Brit Birodalom végét látták. Számukra a legkézenfekvőbb választásnak az tűnt, ha békét kötnek Németországgal, ahonnan a Windsor nevet az első világháborúban felvett királyi család – a Szász-Coburg-Gotha – származik. Az igazi ellenségnek a kommunizmust tartották.

Duke-of-Kent.jpg

György, kenti herceg

A szerzőpáros korábban két könyvet írt a témában abban a hitben, hogy Hesst a brit Secret Service csalta Skóciába, miután beetették azzal, hogy katonai szövetséget készülnek kötni Németországgal. Együttesen könnyen leverhetik a Szovjetuniót, leggyűlöltebb ellenfelüket, és egyszer és mindenkorra leszámolhatnak a kommunizmussal. De angliai és európai irattárak további tanulmányozása nyomán felülvizsgálták álláspontjukat.

Igaz, hogy Secret Service-emberek környékezték meg Hesst – de nem a kormány megbízásából, sőt annak tudta és beleegyezése nélkül, hanem György herceg nevében, aki a béke jól ismert szószólója volt. Az ügynökök, köztük az MI6 helyettes parancsnoka, Claude Dansey hűséget esküdtek a királyi családnak, amelynek tagjait egy német inváziót követően szinte biztosan eltávolítottak volna pozíciójukból.

Úgy tudni, egy Tancred Borenius nevű MI6-ügynök – György herceg és az anyakirálynő közeli barátja – látta el Hesst részletekkel a puccsot illetően, és ő hívta meg, hogy jöjjön el és írja alá német részről a békeszerződést egy titkos küldetésen. Erre a svájci Genfben kellett volna sor kerüljön, még 1941 januárjában.

Ki tudja, talán más irányt vesz a történelem, ha Hess üzemanyaga ki nem fogy idő előtt 

Nem világos, Hitler mennyit tudott e tervekről; a szerzők szerint a legvalószínűbb, hogy mindent. Tisztában volt azzal, hogy Churchill a békekötés legfőbb akadálya, és tudta, hogy a békéhez szükség van VI. György „beszervezésére”, aki élhet a reserve powersszel és nyugdíjba küldheti Churchillt, akitől semmi más úton nem lehet megszabadulni. Még a választásokra sem lehet számítani, mivel az Egyesült Királyságban háborús időkben nem tartanak választásokat akkor se, ha a parlament mandátuma lejár.

Harris szerint Churchill ha a részletekkel vagy a Secret Service egyes embereinek a szerepével nem is volt tisztában, a veszélyről tudott.

A Rudolf Hess: Treachery and Deception című könyv „kegyelmi pillanatnak” nevezi azt, amelyben az üzemanyag kifogyott, mondván, Nagy-Britannia talán ennek köszönhette azt, hogy megőrizte függetlenségét.

Soldiers and policemen in Eaglesham inspect the wreckage of the Messerschmitt ME-110 in which Nazi leader Rudolf Hess made his solo flight to Scotland.jpg

A Bf110-es roncsai

Hessnek a skóciai Ayrshire repülőtéren – Skócia nyugati partvidékén – kellett volna leszállnia 1941. május 10-én, ahol a tervek szerint a kenti herceg várta volna. A náci főember azonban, aki kelet felől repült be a skót légtérbe, Glasgow-tól délre, Eagleshamnél ugrott ki a Bf110-es Messerschmittből, amiből kifogyott az üzemanyag. Ha nem így történik, Hess talán eljut Ayrshire-ba, és – minden másként alakul.

Douglas-Douglas-Hamilton.jpg

Akit Hess azonnal látni akart: Hamilton grófja

György herceg, aki a Royal Air Force-nál szolgált, aznap ugyancsak Skóciában tartózkodott. Jó barátja volt Douglas Douglas-Hamiltonnak, Hamilton 14. hercegének – annak az embernek, akivel Hess azonnal találkozni akart, amikor földet érése után elfogták. Talán véletlen, talán nem, de Sikorski tábornokot – aki az Egyesült Államokban járt adománygyűjtő körúton – másnapra várták vissza a Glasgow melletti Prestwickbe. Sikorski mellesleg az életét kockáztatta azzal, hogy egy új típusú gépet tesztelt berepülő pilótaként, olyat, aminek az irányítása módfelett nehézkes volt.

Mi bizonyítható mindebből?

Kétséget kizáróan nem sok minden. Hesst, aki nem a tervezett helyen ért földet, azonnal elfogták, érkezéséről a kormány tudomást szerzett, és Churchill gondoskodott róla, hogy azonnal a Towerbe zárassák. Az ügyet máig körüllengő titokzatoskodás azonban mindenképp jelzi: sokaknak nem érdeke, hogy az ellenséggel való fraternizálással és saját népük elárulásával lehessen vádolni a kenti herceget, aki egyébként 1942. augusztus 25-én katonai repülőgépek összeütközésében vesztette életét, és ezzel fél évezred után ő lett a királyi család első olyan tagja, aki háborúban esett el.

Az összeesküvés amúgy megbukott volna VI. Györgyön, akinek az idegeit rendkívüli módon megviselte a háború. Soha a fejében meg nem fordult volna, hogy kormánya ellen lépéseket tegyen, semmi szín alatt nem vállalt közösséget a náci diktatúrával és nem lett volna hajlandó elárulni Angliát.

A Secret Service-szel kapcsolatban nincsenek perdöntő dokumentumok, akkoriban ugyanis a titkosszolgálatnak nem volt megszabott időhatára, amin túl nyilvánosságra kellett volna hoznia bizonyos dolgait. Sem a kormány, sem az udvari levéltár nem volt hajlandó a szerzőpárost segíteni a részletek tisztázásában, így konkrétan azt sem árulták el, pontosan hol tartózkodott május 10-e éjszakáján György herceg. Ami önmagában elég gyanús, mivel a herceg mozgása az adott dátum előtt is, után is tökéletesen dokumentálva van.

Tancred-Borenius.jpg

A finn művészettörténész, akiből angol ügynök lett

Tancred Borenius, ez az érdekes ember, aki finn művészettörténészként csöppent bele a kémtörténelembe, és az olasz reneszánsz világírű szakértője volt, diplomataként került Angliába, s állítólag nem sokkal később az MI6 beszervezte. Claude Dansey embere volt. Ismerte György herceget és a királynét – II. Erzsébet anyját – is. Ő vonatozott Lisszabontól Spanyolországon és Vichy-Franciaországon át egészen Genfig, hogy tető alá hozza a békeszerződést. Finnként aligha tudta megbocsátani Karélia szovjet elrablását, és minden bizonnyal az ördöggel is kiegyezett volna, ha ezen az áron hozzá tud járulni ahhoz, hogy a Vörös Hadsereget az ősi finn területekről, ahol a Kalevala nemzeti eposz is született, kiverjék. Két héttel Hess repülése előtt ismét megjárta Genfet – ekkor invitálhatták meg Hesst, hogy tárgyaljon a békéről; de ha csak át akarták csábítani a főnácit, akkor Churchill tudott volna erről az akcióról, márpedig nem tudott –, nem sokkal a repülés előtt pedig találkozott Sikorskival. Mentális rendellenességekkel küszködhetett, mivel a háború után, élete vége felé pszichiátriákon kezelték. 1948-ban hunyt el Angliában.

hess-died-on-august-17-1987.jpg

Halálos ágyán

Rudolf Hess – akitől a nürnbergi per alkalmával eltűrték azt a pimaszságot, hogy mindvégig könyvet olvasson a tárgyalás alatt – ugyancsak rejtélyes oknál fogva megúszta a kötelet, pedig a náci rezsim főépítésze, Hitler rabtársa és fő tettestársa volt, bűnrészes agressziókban, országok eltiprásában és százezrek halálában. Kilencvenhárom évet élt, soha nem beszélt a skóciai küldetéséről, és 1987-ben alighanem öngyilkos lett.


vissza

facebooktwitteremail