Nem GB, hanem UK!

A szlovák Geodéziai, Kartográfiai és Kataszterhivatal (ÚGKK) figyelmeztette a szlovák médiát és más érintett intézményeket arra, miszerint kötelesek helyes formában használni a földrajzi megnevezéseket, köztük az Egyesült Királyság nevét. Ennek még a pozsonyi angol követség sem tett eleget.

A hivatal körlevélben hívta fel a szlovák média és a minisztériumok figyelmét arra, hogy folytatólagosan helytelen formában használják az Egyesült Királyság megnevezését, amikor az országról Nagy-Britanniaként írnak. A hivatal egy, a földrajzi nevek szlovákiai hivatalos használatát szabályozó 1995-ös jogszabályra hivatkozott.

Az ÚGKK, amelyet a hivatkozott törvény kötelez a hasonló figyelmeztetésekre, azzal indokolta körlevelét, hogy ezeknek a kifejezéseknek a helytelen használata egyre gyakoribb, csaknem hétköznapivá vált, aminek ellensúlyozására egy szakmai tanácskozás megtartását is tervbe vették.

British Embassy_1.jpg

A vonatkozó jogszabály az előírás megsértése esetén akár 3300 eurót is elérő, „visszaesők” esetében kétszer ekkora összegű bírság kiszabását is lehetővé teszi, erre azonban még nem volt példa.

A liberális Sme szerint a szabályozást az Egyesült Királyság pozsonyi nagykövetsége sem tartotta be, bár az ügy médiavisszhangja alapján a külképviselet már jelezte, hogy megváltoztatja logóját.

A rendszerint erőteljes kormányellenes álláspontokat megfogalmazó liberális lap röviddel azután kezdett cikkezni a Geodéziai, Kartográfiai és Kataszterhivatal körleveléről, hogy a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselői indítványozták a hivatal vezetőjének menesztését, az alkalmazottaknak ott kifizetett jutalmak nagyságára, illetve arra hivatkozva, hogy a hivatal elbukott egy uniós pályázatot. (MTI)


vissza

facebooktwitteremail