Továbbra is London a világ pénzügyi fővárosa

 

A legújabb befektetői felmérés szerint továbbra is London a világ első számú pénzügyi szolgáltatási központja, de csak azért, mert a második helyezett New York befektetői megítélésének szinte ugyanannyit ártott az amerikai elnökválasztás eredménye, mint Londonénak a brit EU-tagságról tartott népszavazás kimenetele - derült ki egy elemzésből.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi tanácsadó csoport, a Z/Yen Group bonyolult mérési módszertannal kialakított, évente kétszer közzétett listája 88 várost és térséget vizsgál.

A cég hétfőn ismertetett új globális rangsorában az első két helyen álló Londont és New Yorkot Szingapúr, Hongkong és Tokió követi a felső ötös mezőnyben. Az első tízben szerepel még San Francisco, Chicago, Sydney, Boston és Toronto.

A közép-európai EU-mezőnyt Varsó vezeti a 41. helyen, utána Prága és Budapest következik a 69., illetve a 70. helyezéssel. Budapest hét helyet lépett előre a Z/Yen előző rangsorához képest, olyan euróövezeti pénzügyi központokat megelőzve, mint a 72. helyezett Róma, a 77. helyre került Málta és a 78. helyen lévő Lisszabon.

london.jpg

A brit főváros 782 pontot kapott a maximális ezerből

A sereghajtó továbbra is a 88. helyezett Athén.

London rangsorolása mindössze két ponttal előzi meg New Yorkét. London az új rangsorban 782, New York 780 pontot kapott a megszerezhető ezer pontból.

A szeptemberben összeállított előző globális ranglistán London 795, New York 794 pontot szerzett, de a Z/Yen szakértői már akkor is azt hangsúlyozták, hogy ez jelentéktelen különbség.

A cég módszertani meghatározása szerint azok a pénzügyi központok, amelyeket húsz pontnál kisebb értékelési különbség választ el egymástól, gyakorlatilag azonos megítélésűnek tekinthetők.

A hétfőn ismertetett tavaszi rangsor elemzésében a Z/Yen szakértői kiemelték, hogy a Brexit-népszavazás, illetve a Donald Trump győzelmét hozó novemberi amerikai elnökválasztás egyaránt komoly következményekkel járt London és New York befektetői megítélésében: a két pénzügyi központ összesített pontszámának 13, illetve 14 pontos esése a két legnagyobb zuhanás a felső mezőnyben. (MTI)


vissza

facebooktwitteremail