Hazafias reggeli

Hányszor, de hányszor fordult már elő velem, megtettem valamit és csak jóval később jöttem rá, ugyan öntudatlanul, de elébe sétáltam az eseményeknek! Pont ma reggel is valami ilyesmi történt velem...

Épp békésen próbáltuk elkölteni rém egyszerű szünnapos reggelink, amikor váratlanul megszólat egy jól ismert kedélyes belső hang:

– Aranyoskám te most mit csinálsz? - Hallatszott a huncut számonkérés legbelül.
– Mit, mit, hát nyilvánvalóan eszem, okostojás, nem látod!?! – Imígyen reagáltam vissza, kissé csámcsogva, a bentinek.
– De kis szívem, ne replikázz, inkább pillants rá a tányérodra! – lökte felém az újabb gondolatébresztő impulzust valaki odabent.
– Na, ne szórakozz már! Csak a szokásos csúszik le a torkomon: sajtos kifli, némi zöld, és egy kis kávé hozzá ébresztőnek – hümmögtem vissza kelletlenül az orrom alatt.
– Mucikám, ha ennyire nem áll össze a kép, akkor legalább a naptárra vess egy árva pillantást! – noszogatott tovább a megszólító készségesen.
– Most ugye ugratsz, haver?! – morogtam felé egyre ingerültebben. De azért csak rávettem magam a nyilvánvaló összefüggés elemzésére. S akkor végre jó hangosan leesett a tantusz.
– Azanyját! - Döbbentem rá magam is. - Ja vagy úgy, ma kokárdás nap van!? A gyerek is tegnap valami ünnepi műsort emlegetett. És akkor mi van?! - Értetlenkedtem tovább.
– Mi van, mi van?! Még mindig nem vágod? Légy oly drága, nézd már meg a színeket! - Szembesített duzzogva a kérdés felvető.
– A színek? - Hüledeztem szenvtelenül. - Terigettét! Szóval ez a nemzeti összeállítás fogott meg!? A paradicsom, a retek, a sajtkrém, meg az uborka. Aha. most már értem! - Konstatáltam végül egyszerűen.

De erre a tapintatlan szűkszavúságra már nem érkezett újabb értékelhető felelet. Háládatlánságom miatt , sajnos nem először, ez a kéretlen belső adás gyorsan megszakadt és egyszerre ott maradtam csendben, egyedül a komoly helyzetfelismeréssel. Próbáltam udvariasságot erőltetve elköszönni. de minek, hiszen a hangnak már hült helye...

Ezután persze nem esett nehezemre jóféle pápai kékfestővel szervírozni a reggeli tejes kínálatot, s ünnepélyesen felpántlikázni legalább a kávés bögrémet, hogy bár formabontóan, de én is kivegyem a részem negyvennyolcból, jóvátéve előbbi baklövésemet valahogy.

mar15.jpg

Végül ehhez a hazafiasnak mondható tálaláshoz házi ceremóniamesterünknek is volt némi szava. Fitter ekrü csipkekesztyűben, oktondi tejfeles pofával, cukormázas orrocskáját mindenbe beleütve, akkurátusan végigellenőrizte a menüt.

Mert hogy is van a szólásmondás? Piros, fehér, zöld, ez a magyar föld. Nos, nálunk mindig pici piros-fehér-kék beütéssel.


vissza

facebooktwitteremail