Hetvenegyedik Valentin napjukat ünnepelték

Immár 71. a Valentin napot töltötte el együtt az auschwitzi náci haláltábor egyik túlélője és egy skót rohamosztagos katona, aki részt vett megmentésében.

valent023.jpg

A ma már 96 éves John Mackay osztagával megmentette zsidó foglyok menetoszlopát, amint az őrök Auschwitzból egy másik koncentrációs táborba akarták átterelni őket a második világháború vége felé. A menetoszlopban volt egy fiatal magyar nő, a ma 92 éves Steiner Edit is.

valent04.jpg

A heroikus mentőakció után a katonák a faluban egy kis táncot rendeztek. A tartózkodó John, aki korábban egy olasz hadifogolytáborból szökött meg a líbiai Tobrukban, katonatársát kérte meg arra, hogy kérdezze meg a fiatal nőt, táncolna-e vele. Edith azonban ragaszkodott ahhoz, hogy maga kérje fel, ha táncolni akar vele.

A háború után a fiatal pár 1946 júliusában összeházasodott, Skóciába költözött, családot alapított, és most egy idősotthonban élnek Dundeeben - adta hírül a Daily Telegraph.

valent02.jpg

Első Valentin napjukat 1946-ban ünnepelték együtt, és azóta minden évben megünneplik a szerelmesek napját. A kezdetektől fogva „szívemnek” szólítják egymást. Az idős pár azt tanácsolja a fiataloknak, hogy legyenek romantikusak egész évben, ne csak február 14-én.

valent.jpg

Pamela Shaw, az idősotthon munkatársa elmondta, hogy „John valódi úriember. Mindig azon van, hogy felesége boldog legyen”. Egymás iráni rajongásuk mindenkinek nyilvánvaló, akik csak egy kis időt tölt társaságukban – tette hozzá. (MTI) 


vissza

facebooktwitteremail