Szerelmespárok fél áron mehetnek be az Állatkertbe

Szombattól keddig a szerelmespárok egy jeggyel látogathatják a Fővárosi Állat- és Növénykertet. Változatlanul a desszert és virág a legnépszerűbb, de az átlagosnál több fogy italokból és a szíves díszítésű ajándékokból. Különleges, felnőtteknek szóló tárlatvezetéseket tartanak a gyulai Almásy-kastélyban, a várban pedig a reneszánsz szerelemre és a korabeli párválasztási és esküvői szokásokra fókuszálnak február 19-ig.

A szerelmesek napjához kapcsolódva nemcsak február 14-én – Bálint-napon –, hanem már a megelőző három nap folyamán is várja a városligeti intézmény a párokat, akik „jogosultságukat” úgy igazolhatják, hogy belépéskor csókot váltanak egymással.

alcsi.jpg

Február 14-én ünnepli továbbá negyedik születésnapját Asha, a Budapesten született elefántborjú is, akit a kert dolgozói 12 órakor egy születésnapi tortával köszöntenek fel. Az ünnepségre a közönséget is várják.

A Tesco áruházaiban a desszerteket, a vágott és cserepes virágokat, illetve a speciális szíves dekorációval ellátott ajándéktárgyakat - párnákat, plüss figurákat, bögréket, lufikat - keresik leginkább a vásárlók. A cukrászati termékek, pezsgők, alkoholos italok és ruházati cikkek iránt is megnő a kereslet ezekben a napokban. A vásárlások nagyobb része az utolsó két-három napon történik, a legerősebb nap a február 14-e. Egy átlagos februári naphoz képest kétszeresére-háromszorosára nő a Valentin-naphoz köthető termékek forgalma.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. azt emelte ki, hogy a desszertek forgalma határozottan nő ilyenkor. Tájékoztatásuk szerint a roham mindig az utolsó 1-2 napra korlátozódik. Február 12-e és 14-e között nő meg a desszertek iránti kereslet, akkor egy átlagos naphoz képest csaknem négyszeres mennyiséget adnak el. Idén a forgalom kétszámjegyű növekedését várja az üzletlánc a tavalyi év azonos időszakához képest.

Az Auchan Magyarország Kft. közlése szerint az élelmiszerek közül a táblás csokoládék és pralinék forgalma nő meg ebben az időszakban, sokan keresik az ismert márkák desszertjeit, illetve a speciális Valentin-napi desszerteket. Nagyon keresettek a szív alakú, illetve feliratos plüssök, ajándéktárgyak. Számottevően nő a kereslet a vágott virágok, csokrok és a cserepes virágok iránt is, a legtöbben a szálas rózsát és az orchideát választják. Az alkoholtartalmú italok közül a pezsgők és krémlikőrök forgalma nő ezekben a napokban. Ezeknél a termékeknél jelentős forgalomnövekedésre számít az Auchan, várakozásai szerint például a pralinék és a virágok közül egy-egy termék forgalma kiugróan is emelkedhet.

gyula.jpg

A gyulai vár

Bálint-nap közeledtével szintén a forgalom növekedéséről számolt be az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt., a vásárlók az élelmiszerlánc üzleteiben is a csokoládékat és a virágot keresik leginkább, de a borok, pezsgők és parfümök szintén népszerűek. A csokoládéknál a magasabb minőségű, elegánsabb csomagolásban lévő termékek iránt nő a kereslet, a virágoknál pedig a vágott és a cserepes növények iránt is, a rózsa- és tulipáncsokrok, illetve a különböző virágos szobanövények és a cserepes rózsa iránt – közölték.

A Lidl Magyarország válaszában szintén a táblás és desszert csokoládékat emelte ki, illetve a vágott és cserepes virágokat, valamint a szív alakú párnákat, képkereteket, takarókat és plüss állatokat.

Az Így szerettek elnevezésű programsorozaton a a gyulai vár és az Almásy-kastély tárlatvezetői hatszáz évet idéznek fel és az arisztokrácia hálószobatitkaiba engednek betekintést. A várbeli előadások a 16., míg a kastélybeliek a 18. és 19. század szokásait mutatják be.

Kiderül például, hogy Almásy Dénes feleségének a nagyanyja, Zichy Karolina 1847 márciusában házasságon kívül lánygyermeket szült Batthyány Lajosnak. Az asszony, akit kora egyik legszebb nőjének tartottak, később az emigrációban Klapka Györggyel élt együtt.

termalfurdo_almasy_1_1.jpg

Az Andrássy-kastély

A kastélyban a délután négykor induló tárlatvezetések a szerelemről és házasságról szólnak, a 17 órakor kezdődő tárlatokat viszont kifejezetten csak 18 éven felülieknek ajánlják. Erre az időre a gyerekek számára filmvetítéseket szerveznek.

A rendezvénysorozatban az Erkel Ferenc Emlékház is részt vesz, ott a Himnusz zeneszerzőjének szerelméről és házasságáról mesél a tárlatvezető.

Kiegészítő programokat is kínálnak: a várban rendszeresen rendeznek solymászbemutatót, életre kel a kovácsműhely, és korhű ruhákba lehet öltözni. A kastélyban arra biztatják a látogatókat, hogy a pénztárban megvásárolható, kézzel írt levelet az állandó kiállítás különböző pontjain „fejezzék be” 19. században használt íróeszközök segítségével. A viaszpecséttel lezárt borítékot fel is lehet adni az ajándékboltban. A kávézóban pedig korhű ruhákban fotózkodhatnak a szerelmes párok. (MTI)


vissza

facebooktwitteremail