A Routemaster

A legendás londoni emeletes buszok legikonikusabbjával foglalkozunk ebben a Kroki Moziban – nem a 2012 óta járó új, hibrid Routemasterrel, hanem az AEC-vel, amit 1954 és 1968 között építettek. Háromrészes dokumentumfilm a klasszikusról.

RTszivalaku.jpg

A Routemaster elődje, a RT a jellegzetes, bibliai kőtáblákra emlékeztető hűtőrácsával

A Routemaster valamennyi osztálya – egy kivitellel – orrmotoros kivitel volt, a London Transport tervezte és az Associated Equipmeht Company és a Park Royal Vehicles gyártotta le őket. Mindkét cég az Associated Commercial Vehicles birtokában volt, amit viszont 1962-ben a Leyland vásárolt fel. Az első prototípus 1954 szeptemberében készült el, az utolsó példányt 1968-ban gyártották le.

Az első példány, egy RM1 osztályú, 1956 februárjában, a kettes vonalon lépett szolgálatba, az utolsó pedig 2005 decemberében szerelt le, bár nosztalgiajáratokat a mai napig lehet látni London központjában. Összesen 2876 darab épült, ennek a zöme RM osztály volt, míg a dízel-elektromos orrmotoros FRM-ből egyedül a prototípus készült el. A legyártott Routemasterekből ma 1280 darab létezik, némelyik eladó is: hatvanas évekbeni példányokat 35 és 40 ezer font sterling közti összegekért találtunk a Gumtree-n.

A legendát két évvel a világháború után kezdték kifejleszteni, s ez a munka kilenc évig tartott. A tervezőcsapat élén AAM Durrant, Colin Curtis és Douglas Scott álltak. A fő célkitűzés az volt, hogy az új busz könnyebb legyen és kevesebbet fogyasszon, mint az elődei, és egyszerűbb legyen a működtetése és a karbantartása is. Az eredmény egy 64 utast befogadó jármű volt, amely a korábbi, 56 férőhelyes RT-nél háromnegyed tonnával volt könnyebb.

16018128087_08ca6ac323_b.jpg

A turizmusban bevált a kabrió változat is

A Routemasternek kellett leváltania a drága londoni trolibuszokat (amelyekkel korábban a még drágábban üzemeltetett villamosokat váltották le) és a régebbi típusú dízelüzemű buszokat. (A trolik 1962-re el is tűntek; a villamos azóta visszatért London egyes részeire.) Tervezésekor számos új innovációt alkalmaztak, a súlycsökkentő belső dizájntól a független felfüggesztésen, a szervokormányon és az automata váltón át a hidraulikus fékrendszerig és az alumíniumkasztniig, amely az ormótlan járgányt messze korának műszaki színvonala fölé emelte, a sofőröket pedig, akik stabilabb kasztnikhoz voltak szokva, alaposan meglepte és néha el is bizonytalanította.

A klasszikus nyitott hátsó peronú Routemastert bírálták, mert az utasok egy része ki volt téve az időjárásnak, hatalmas előnye volt viszont, hogy bárhol fel lehetett kapni rá, nem csak a megállókban, sőt, el is lehetett hagyni a járművet tetszés szerint – akár teljes menetsebességnél is, ami persze a londoni csúcsban leginkább csak döcögést jelentett már akkor is, mindazonáltal a nyitott peron balesetveszélyes volt.

Eleinte a 8,4 méter hosszú Standard RM-ek szolgáltak, 1961-ben megjelentek viszont a 9,2 méteresre meghosszabbított RML-ek, amikből több mint félezer épült – kiváltva a szakszervezetek haragját, akik attól tartottak, hogy a nagyobb busz több utasa megszaporítja a kalauzok dolgát is. 1962-ben jött ki az RMF, amire már elöl lehetett felszállni. 1964-ben gördült elő az FRM-1, immár a jellegzetes csőrös orr nélkül: a motort ebben hátul helyezték el. A londoniak Fruitmasternek becézték; ez volt a leghosszabb Routemaster a maga 9 és fél méterével. Csak a prototípus épült meg belőle, előbb rendes buszként, majd turistabuszként üzemelt, míg 1983-ban ki nem vonták a forgalomból. Az az egy példány szerencsére fennmaradt.

farmotoros.jpg

A magányos farmotoros

Az RMF és az RMA osztályok az elöl-felszállós Routemaster Londonon kívüli, illetve reptéri járatokra szánt változatai voltak. Az ajtót elektromosan lehetett működtetni, és előre került az emeletre vezető lépcső is. Ez felgyorsította a kalauzfoglalkozás végzetének eljövetelét, először vidéken, ahol egyáltalán nem fizetődött ki a foglalkoztatásuk.

800px-Lothian_Buses_open_top_tour_bus_11_(RCL2241)_Routemaster_CUV_241C_Mac_Tours_livery,_29_August_2010.jpg

Meghódította a vidéket

A tipikus londoni busz természetesen piros, akárcsak a telefonfülke vagy a postaláda, de – főleg a típus évfordulóin – próbálkoztak más színekkel is. 1977-ben 25 Routemastert ezüstre, 2002-ben pedig ötvenet aranyra festettek. Az 1986-os privatizálások után egyes vonalakon ugyancsak változott a buszok színe, így a 19-esen és a 13-ason. Vidéken sok-sok színben – volt, ahol kétféle festésben – pompáztak a Routemasterek Glasgow-tól Manchesterig és Doncastertől Southamptonig.

Az első zöld Routemasterek – hatvankilenc darab – a London környéki Green Line-on álltak szolgálatba, luxus ülésekkel, poggyásztartókkal és más kényelmi felszerelésekkel ellátva.

A típus fénykora a nyolcvanas évek elején áldozott le. Londonban számos vonalon feláldozták a kalauzt a gazdaságosság kedvéért, a Routemasterek hátul felszállós típusain pedig elkeltek volna. A folyamat 1988-ig tartott, aztán megállt; 1992-től aztán néhány vonalon újra kalauzos járatok kezdtek közlekedni, annyi lett a lógás.

330px-2003-m07-d20_(18reduced)_-_Alton_Bus_Rally.jpg

Bezöldült Routemaster

Egyre nagyobb problémát okozott az alkatrészhiány is, amit az AEC bezárása csak súlyosbított. Ezt a buszt azonban annyi gonddal és szeretettel tervezték, hogy évtizedek után is képes volt ellátni feladatát, és nem lehetett csak úgy egyik napról a másikra leváltani. A nyolcvanas évek végétől azután egyre több szó esett a privatizációról, amely megpecsételte az ikon sorsát, amely nem volt alacsonypadlós, így nem felelt meg az idősek és a mozgássérültek igényeit figyelembe vevő új követelményeknek.

1965_.jpg

Bulibusz 1965-ből

2005. december 9-én végleg kivonták az utolsó Routemastereket a londoni vonalakról, kivéve két nosztalgiavonalat, amiből 2014-től már csak az egyik van meg. Routemastereket azonban a világ számos országában vásároltak, így azokkal utazhatunk az egykori Brit Birodalom számos országában, de Kínában, Kolumbiában vagy Horvátországban is találkozhatunk velük.

maxresdefault.jpg

A Routemastert az ország legfontosabb dizájnikonjai közé emelték (a többi: a Mini mint autó és a mini mint szoknya, a piros telefonfülke, a miniszteri aktatáska, a londoni metró, a medvekucsmás királyi őrség, az eperkrém-desszert, a piros postaláda, Wales vörös sárkánya, a Concorde, a Supermarine Spitfire és a World Wide Web – amelyekről terveink szerint meg fogunk emlékezni a Magyar Krokiban).


vissza

facebooktwitteremail