A brit baloldal és az antiszemitizmus

A Munkáspárt vezetősége első számú embere különleges tehetséggel bír ahhoz, hogy meleg fogadtatásban részesítsen antiszemitákat és szélsőségeket, olvasható Stephen Daisley írásában az STV Newson

Jeremy Corbyn „barátokat” hívott meg a Hezbollahból és a Hamaszból; mindkettőt terrorszervezetként tartják nyilván. Hasszán Naszralla, a Hezbollah főnöke ezt mondja a zsidókról: „Ha mindannyian Izraelben gyűlnek össze, az megkímél minket attól a fáradságtól, hogy világszerte kelljen hajszolni őket.” A Hamasz alapokmányában kötelezte el magát „a zsidók elleni harcra”, egészen Izrael Állam „eltörléséig”.

Corbyn meghívta Raed Salahot, az Iszlám Mozgalom vezetőjét egy teára az Alsóház teraszára. Salah terjeszti a vérvádat, amely szerint a zsidók gyermekeket gyilkolnak, mert kell a vérük a maceszbe, és azt állítja, zsidók ezrei maradtak otthon a World Trade Center dolgozói közül 9/11 alkalmával; ez kulcsfontosságú összetevője annak az összeesküvés-elméletnek, amely szerint a támadás mögött nem az iszlám fundamentalisták, hanem a zsidók álltak. [Valójában a mintegy háromezer áldozat 15 %-a, körülbelül 450 fő volt zsidó. - Magyar Kroki]

Corbyn meghívta Dyab Abou Jahjahot, és közös platformra helyezkedett a belgiumi radikálissal. Abou Jahjah „győzelemnek” nevezte brit katonák iraki meggyilkolását és „édes bosszúnak” a szeptember 11-i terrorista atrocitásokat. Állítása szerint Európa magáévá tette „a Holokauszt-kultuszt és a zsidóimádatot mint alternatív vallását”, s a dán Mohamed-karikatúrákra válaszképpen arra szólította fel az arabokat, festékszóróval fessék fel Európa-szerte a falakra, hogy „a kamu gázkamrákat Hollywoodban építették 1946-ban Steven Spielberg jóváhagyásával, és az AIDS terjeszti a buziságot.” [Spielberg 1946-ban született, úgyhogy ezért aligha tehető felelőssé. M.K.]

A Jewish Chronicle dokumentálta a Corbyn és a Holocaust-tagadó Paul Eisen közti kapcsolatot. Corbyn a Channel 4 Newsnak adott egyik interjújában azt állította, az utóbbi időben nem állt kapcsolatban Eisennel, de az lehet, hogy évekkel korábban adott pénzt a szervezetének. A JC politikai tudósítója, Marcus Dysch azonban felfedte, hogy Corbyn valójában jelen volt egy 2013-as eseményen, amit Eisen Deir Yassin Remembered (Emlékezünk Déir Jászinra) nevű csoportja szervezett.

A JC közvélemény-kutatása szerint a brit zsidóság 67 %-át aggasztja, hogy az Islington North-i képviselő lett a Labour vezetője. A lap figyelmeztet: Corbyn azt kockáztatja, hogy rá mint „a nagy-britanniai zsidó közösség ellenségére” fognak tekinteni, és arra kérte, válaszoljon az antiszemitákhoz és Holokauszt-tagadókhoz való viszonyával kapcsolatos kérdésekre.

A politikus nem volt képes megnyugtatóan tisztázni ezeket a problémákat. Abu Jahjahra annak ellenére sem tudott visszaemlékezni, hogy kép is készült róluk, amint egymás mellett ülnek egy gyűlésen. Fogalma sem volt abban az időben, milyen nézetei vannak Eisennek. Azt hangoztatja, hogy Salah „előttem semmikor nem ejtett ki semmilyen antisztemita megjegyzést”.

Jeremy Corbyn nem antiszemita. Be kívánom, bárcsak az lenne. Mennyivel könnyebbé tenne ez mindent. Egy ember előítéletességének számlájára írhatnánk, s elkerülhetnénk a nyers, kényelmetlen beszélgetést, ami ránk vár. Mert ez nem Jeremy Corbynról szól; ő csak szimptóma és szimbólum. A baloldal, és nem csak a szélsőségei szenved antiszemitizmusban. 

Szemben a baloldali mitológiával, a zsidóellenes előítélet soha nem voltak az arisztokratikus sznobok vagy a fanatikus szkinhedek előjoga. Bakunyin „vérszopó népnek” nevezte őket, míg Orwell, az öntudatos antiszemita rögeszmésen állította, hogy a második világháború alatt túlságosan sok zsidó keresett menedéket a londoni metróban. (Mindegy, mit tesznek a zsidók önnön védelmükben, az csak aránytalan lehet.) Marx, a rabbiunoka, ezt írta esszéjében: „Ha egyszer sikerül a társadalomnak a júdaizmus empirikus lényegét – az üzérkedést és annak előfeltételét – eltörölni, a zsidó ellehetetlenül.”

A kortárs baloldaal a legtöbb esetben irracionális előítéletnek tartaná ezeket a kijelentéseket. No de ha a „cionista” szót behelyettesítjük a „zsidó”-val, akkor mi lenne? Hányan tiltakoznának az ellen, hogy a „cionistákat” az emberi faj ellenségének nevezik? Hányan látnák boldogan, hogy ellehetetlenül a „cionista”?

Az anticionizmus jórészt eltüntette a klasszikus antiszemitizmus igényeit, amennyiben újrafeldolgozta a régi babonákat Izrael Állam politikája kritikájává. Miért kockáztatná valaki, hogy nevetségessé váljon a Cion bölcseinek jegyzőkönyveiből vett idézetekkel, ha idézhet a The Israel Lobby című műből, amire még rá is bólintanak tudósok és kommentátorok? Miért tagadná a Holokausztot, ha vissza is dobhatja a labdát a zsidóknak azzal a fikcióval, hogy Gáza koncentrációs tábor? Miért dobálna kővel egy zsidót az utcán, ha egyszer a végtelen vegzatív Izrael-ellenes ENSZ-határozatokkal is bombázhatja?

(Az írás a reklám után folytatódik)

r   e   k   l   á   m

front_cover (1).jpg

r   e   k   l   á   m

Az antiszemitizmus teljes patológiája rávetíthető a zsidó államra az „antiimperializmus” vagy az „emberi jogok” lötyögős álorcájába bújva. Ez teljes mértékben rendben van, hiszen a „cionizmust” ellenezzük, ami nem azonos a zsidósággal, merthogy mi van azokkal a zsidókkal, akik anticionisták. Vakbuzgók fémjelét üti egy kisebbségi közösségen belüli disszonáns hangokra, arra használva fel őket, hogy ugyanannak a közösségnek a főáramát megfossza legitimitásától.

A kivétel lesz szabállyá, s azok, akiknek az az egyetlen kapcsolatuk a zsidó közösségi élettel, hogy a Guardiannek szóló, Izraelt denunciáló leveleket írnak alá, zsidóbbá válnak bárki másnál.

Nem kéne szóvá tenni, de mivel a hülyeség napjainkban már szinte járványos méreteket ölt, csak szóvá teszem. Semmi antiszemitizmus nincs abban, ha valaki Binjamin Netanjáhut, a Likud vezette kormányt, vagy Izrael Állam politikáját bírálja. Semmi antiszemitizmus nincs abban, ha valaki szimpatizál a palesztinok ügyével (bár nem ártana azt is felismerni, hogy nekik mekkora a felelősségük a konfliktusban). Semmi antiszemitizmus nincs abban, ha Izraelt a falak, az ellenőrző pontok vagy a bombák miatt gyötri (jóllehet címezze meg a másfajta megoldásokat célzó javaslatait a Beit Ághionba, a Szmolenszkin utca 9. szám alá, Jeruzsálembe.)

A baloldalnak Izrael Állammal szembeni zabolátlan ellenszenve förtelmes érzelmeket engedett szabadjára, amelyek teljes mértékben az effajta legitim kritikákból fakadnak. Izraelt mint különlegesen gonoszt átkozzák ki, míg ellenségei merész szabadságharcosokként vagy áldozat-bálványokként jelennek meg. Corbyn és a hozzá hasonlók azért eveznek egy csónakban a Hamasszal meg a Hezbollahhal, mondják, merta konfliktus megoldása érdekében valamennyi oldallal szóba kell állni, még a szélsőségesekkel és a kellemetlenekkel is. Fel se merülne bennük, hogy meghívák a Zsidó Védelmi Ligát a Parlamentbe, vagy „barátaik” közé számítsák Báruch Márzelt vagy Micháél Ben-Árit

Vajon a kínai kormány Tibet-politikája vagy az ujgurok elleni fellépése Hszincsiangban hasonlatos tiltakozásokra és bojkottokra késztet? Kulturális harcosaink közül vajon miért nem követeli egy sem az Edinburghi Fesztiváltól, hogy dobja ki az oroszok által szponzorált műveket Csecsenföld vagy a Krím miatt? Az Iránból vagy Pakisztánból származó termékeket ugyan miért nem szórják az ország szupermarketeiben a padlóra,, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a muzulmán homoszexuálisokkal és a nőkkel? Miért emlékeznek meg Déir Jászínról, s miért nem Cfátról, Hebronról vagy a Hadassza konvojról?

A probléma mélyebb, mint holmi aránytalanság. Túl sokan vannak a baloldalon, akiket a zsidó szenvedés nem érint meg úgy, mint a muszlimok, a homoszexuálisok vagy a feketék szenvedése. Corbyn kapcsolatainak részletekbe menő vizsgálata a válasz: „befeketítés”, vagy kollektív vállrándítás. Ahogyan mindig is volt. Nem áll rendelkezéünkre az antiszemitizmus megbeszéléséhez kellő nyelvezet, mert a baloldalon túl sokan nem minősítik ezt súlyos problémának, szemben a rasszizmussal, nőgyűlölettel vagy homofóbiával.

Mikor Paul Flynn munkáspárti képviselő megkérdőjelezte Nagy-Britannia első, Izraelbe akkreditált zsidó nagykövete megbízatását és azt követelte, küldjenek „valakit, aki tősgyökeres az Egyesült Királyságban” és „nem vádolható zsidó lojalitással”, alig hallatszott más, mint néhány morgás.

A Liberális Demokraták elfordították a fejüket, amikor egykori tagjuk, Jenny Tonge bárónő vizsgálatot sürgetett azzal kapcsolatban, vajon a haiti földrengés áldozatait megsegítő izraeliek valójában azért utaztak-e oda, hogy learassák a halottak szerveit. A párt nem távolította el soraiból az azóta kilépett David Ward képviselpt, aki azzal gyanúsította „a zsidókat”, hogy atrocitásokat mérnek a palesztinokra.

És ki lépett elő, hogy az első követ eldobja? Az Independent, amely egyszer palesztin csecsemőt fogyasztó Áriél Sáronról közölt rajzot? A Guardian, amely a 2012. évi Holokauszt Emléknapot egy, a zsidó iskolák biztonságára költött közpénzről szóló expozéval köszöntötte? Netán a New Statesman, annak a hírhedt címlapsztorinak a gazdája, amely szerint állítólagos „kóser összeesküvés” befolyásolja Nagy-Britanniát?

Azokat, akik megkérdőjelezik Jeremy Corbyn kapcsolatait, „szélsőséges cionistáknak” bélyegzik, és valahogy nem tudom elképzelni, amint egy politikusnak a fehér felsőbbrendűség bajnokaival fenntartott kapcsolataira figyelmeztetőt azzal hurrogják le, hogy „fekete nacionalista”. A baloldal felfogja, mi az, hogy rasszizmus; de nem fogja fel, mi az, hogy antiszemitizmus. A Cable Street-i csata soha véget nem érő veszély, míg a sarkon ezrek menetelnek és kántálják, hogy „a folyótól a tengerig”. [Azaz: a Jordán-folyótól a Földközi-tengerig terjed majd a palesztin állam, ha Izrael végre eltűnik a föld színéről. A palesztin terror egyik csatakiáltása. M.K.]

Ruth Wisse [a Harvard neokon professzor asszonya - M.K.] az antiszemitizmust „a zsidók elleni politika megszervezéseként” definiálja, és azt mondja, sokkal inkább politikai ideológiáról, semmint klerikális előítéletről van szó. A politikai intézmények, társadalmi struktúrák és piacok tűrhetetlen megnyílásával, amit a liberalizmus hozott magával, az antiszemiták a zsidókra mutogatnak mint a bűnsegédiség és a dekadencia, a gonosz motivációk és titkos tervek szimbólumaira. Kitűnően bevált ez a szovjet kommunistáknál, az arab nacionalistáknál, akárcsaak az iszlám teokratáknál és az európai fasisztáknál.

Izrael lett a világügyek zsidója, mert jólétet élvez, sikeres, provokatív módon különbözik. Meggyökerezett kozmopolita, ami hibáztatható azért, mert a térség egyetlen szabad, nyílt és valóban demokratikus országa. Miért kell még a szomszédait is gyötörnie?

Ha Izrael hagyná, hogy a Hamasz zavartalanul kiépítse Gázában a maga terrorállamocskáját, akkor nem randalíroznának dühös muszlim fiatalok a francia banlieue-kben. Ha kikergetnék végre még egyszer a zsidókat Kfár Ecionból és Givon HaHadasszából – ezúttal nem vérontással, hanem kipárnázott, légkondicionált ENSZ-buszokon –, nem lenne több 9/11. Ha zsidóknak nem lenne nemzeti otthonuk, visszatérhetnének a gyökértelenséghez és keresztény meg iszlám vendéglátóik kedvességéhez, zsinagógáikat nem fújnák többé össze horogkeresztekkel és Szabadságot Gázának feliratokkal.

Ahogyan a baloldali izraeli regényíró, Ámosz Oz írta: „Mikor apám kisfiú volt Lengyelországban, Európa utcái teli voltak graffitikkal: 'Zsidók, menjetek vissza Palesztinába', vagy néha még rosszabbakkal: 'Mocskos jidek, mars Palesztinába!' Mikor apám ötven évvel később újra ellátogatott Európába, a falakat új graffitik borították: „Zsidók, kifelé Palesztinából!”

Anticionistának lenni annyi, mint azt állítani, egyedül a zsidóknak nincsenek nemzeti jogaik. A baloldal elkötelezetten nemzetközi; csupán kivételt tesz a világ valamennyi országával, kivéve Izraelt. A mai európai baloldali olyasvalaki, aki ha meglátja egy falon, hogy „Zsidók, kifelé Palesztinából”, csettint, majd kihúzza a „Zsidók” szót, és fölé írja: „Cionisták”.

corbyn_phablet_top.jpg

Jeremy Corbyn, miként a legtöbben a baloldalon, nem antiszemita. Petíció-aláíróó, aki soha nem olvassa el az apróbetűst, őszinte ember, elvakított, mint sok radikálust is elvakít az Egyesült Államok és a Nyugat hatalma iránt érzett gyűlölet. Ám épp akkor van pozícióban, amikor minden forrong, és populista áradatok ostromolják a balközép és a jobbközép pozícióit. Vihar ez, amelyben a zsidóellenes politika megszervezése ismét lehorgonyzó erőnek bizonyulhat Európában.

Corbyn deklarálta: „Mindannyiunk kötelessége, hogy ellenezzük a rasszizmus bármely formáját, bárhol üsse is fel a fejét, bármilyen formában üsse is fel a fejét.” Mikor a jövő hónapban a Labour vezetőjévé választják, [az írás 2015. augusztus 24-én jelent meg – M.K.] Corbyn a nemzetközi baloldal sarkalatos figurája lesz. Hivatalát arra kellene használnia, hogy saját politikáját érettebbé tegye, elvtársait pedig egy polgári és toleráns radikalizmus felé terelje.

Stephen Daisley, Scottish Television


vissza

facebooktwitteremail