Drogoznak a királynő katonái

Őfelsége, II. Erzsébet elitegysége, a Foot Guards drogstatisztikája a legrosszabb valamennyi brit fegyveres erő közül, írja az Express

Tavaly több százan folyamodtak a medvebőr kucsmások közül valamilyen illegális kedélyállapot-befolyásoló szerhez. Összesen 730 nő és férfi bukott le a vérvételen, ami kiderítette, hogy kokainnal, ecstasyval, marihuánával vagy szteroidokkal éltek. Nyolcvan főt értek tetten kábítószer-fogyasztáson; őket azonnali hatállyal le is szerelték.

2015 óta harminc százalékkal nőtt a drogozó katonák száma, és ma már ott tartunk, hogy a fegyveres erők három tagja bukik meg naponta valamilyen teszten, fedte fel a Daily Star Online. Az írásra reagálva egy névtelenséget kérő illetékes azt mondta, „a fegyveres erőknél nincs helyük a kábítószereknek. A legénységnek képesnek kell lennie arra, hogy akár az életüket is rábízhassák a társukra, ezt pedig nem tehetik meg, ha az illető a drogok miatt azt se tudja, hol a feje.”

image.jpg

Jóllehet a dicstelen első helyen a királynő elitgárdája végzett, elharapózott a narkó a Királyi Légierőnél is – mégpedig a duplájára. Tavaly nyolcvan légierős bukott meg drogteszten, míg egy évvel korábban csak negyven. A tavalyi nyolcvanból ötvenen éltek tiltott szteroiddal, feltehetően a testépítés ürügyén.

Egy héttel korábban az alkohollal való visszaélésről látott napvilágot jelentés. Eszerint ötszáznál több katonát kellett részegség miatt elvonóra vinni az elmúlt négy évben, és ötszáz katonanő (!) állapota követelt meg – szeszfogyasztásból kifolyólag – huzamosabb orvosi kezelést – írta a Sun.

Ezek az állapotok a világ szinte minden hadseregére jellemzőek, jóllehet ez nem jelent vigaszt. Az italozás a katonaságnak mindig is elválaszthatatlan része volt, a kábítószerek pedig a második világháború során jelentek meg. Pszichológusi vélemények szerint a másik ember megölésének követelménye súlyos konfliktushelyzet elé állítja az egészséges ember pszichéjét, aki igyekszik ezt valamilyen szerrel kompenzálni.


vissza

facebooktwitteremail