Meztelen takarítónők kerestetnek

A londoni Naturist Cleaners keres olyan munkavállalókat – csak hölgyeket –, akik hajlandók a kliensnél meztelenül takarítani, írja a Telegraph

A cég óránként 45 fontot kínál azoknak, akik szemérmességüket (is) levetkezve pőrén állnak rendelkezésre. Elmondásuk szerint nem csak a bombázókat várják, hanem bármilyen alakú és korú nőkre számítanak.

mezt3.jpg

A papucs és a takarításhoz szükséges gumikesztyű viselése megengedett, más azonban nem lehet rajtuk. A kienseknek – akik a cég állítása szerint többségükben naturisták, nem pedig perverzek – az első órára hatvanöt, minden továbbira ötvenöt fontot számolnak fel, a meztelen takarítónő tehát nem éppen olcsó mulatság.

Különösen ha tekintetbe vesszük, hogy szigorúan csak takarításról van szó, és nem másról – állítja a Naturist Cleaners. A kliensnek szigorúan tilos a takarítónőhöz akár csak hozzáérnie, de fénykép- vagy videofelvételt sem készíthet róla.

mezrt1.jpg

Háromféle felállás lehetséges. A takarítónő van meztelen, vagy mindketten, de az is elképzelhető, hogy csak a megrendelő nem visel semmit.

Laura Smith cégtulajdonos, aki korábban maga is házaknál takarított, azt nyilatkozta, az ötlet akkor fogant meg benne, amikor egy nudista afelől érdeklődött, zavarná-e, ha meztelenül lenne, amikor Laura nála dolgozik.

mezt05.jpg

A szolgáltatást főként nudisták veszik igénybe. Két éve indult be a cég Londonban, és időközben rendkívül népszerű lett, így terjeszkedik is. Laura Smith hangsúlyozza, hogy a szexualitásnak semmilyen szerep nem jut a munkában, amit pedig profi módon el kell végezni – a lakást valóban ki kell takarítani, nem csak imitálni a takarítást.


vissza

facebooktwitteremail