Kiugrott a nyolcadikról a migráns

Az eset a kelet-franciaországi Châlons-en-Champagne-ban történt. A magát 16 évesnek mondó fekete-afrikai rettegett a letartóztatástól.

A Maliból érkezett, Denko S. néven azonosított migráns egy menekültközpont épületének nyolcadik emeletéről vetette ki magát. Egy másik ott lakó menekült, valamint egy segélymunkás szerint attól tartott, hogy a hatóságok azt gyanítják, hazudott a kora felől, és bíróság elé kerül.

Chid-migrant-suicide-refugee-age-arrest-752739.jpg

A mali fiatal, aki a hetvenhárom szobás befogadóközpontnak a kísérő nélküli fiatalkorúak számára fenntartott, a felnőttektől izolált részében kapott elhelyezést november 22. óta, belehalt a zuhanásba.

Éric Virbel városi ügyész szerint Denko S. tavaly jutott be az országba Olaszország felől, és nem volt az azóta megsemmisített hírhedt calais-i illegális tábor, a Dzsungel lakója. Menedékjogért nem folyamodhatott – a hatóságok „várólistára tették”, mert azt gyanították, sokkal idősebb annál, amennyinek mondja magát, és úgy döntöttek, a fiú által elmondottakat ellenőrizni kell.

Refugee-centre-784939.jpg

A migránsokkal dolgozó Réseau Éducation Sans Frontières francia jótékonysági szervezet szóvivője, Marie-Pierre Barrière szerint az öngyilkosság kimondott oka, hogy Denko S. félt a kitoloncolástól. Barrière a hatóságok embertelenségét hibáztatja. Ezt Virbel ügyész visszautasította, mondván, a migránst soha senki nem fenyegette ki- vagy hazatoloncolással.


vissza

facebooktwitteremail