Transzgender nőt találtak holtan a Doncaster börtönben

A 49 éves Jenny Swiftet a csak férfi rabokat tartó börtön egyik cellájában találták holtan. A korábban Jonathan névre hallgató elítélt tavaly novemberben került a dél-yorkshire-i fegyintézetbe, ahol öt hétig – december harmincadikáig – bírta.

Az elhunyt egy barátja elmondta, hogy a rab több alkalommal kérte, vigyék át egy női börtönbe, és nyomorúságosan érezte magát – nem csak lelki, de fizikai értelemben is, miután a Doncasterben nem kaphatta meg azokat a női hormonokat, amiket korábban rendszeresen beadott magának.

_76902395_hmpdoncaster.jpg

A Doncaster börtön

A liverpooli Swiftet november 17-én vették őrizetbe a 26 éves Eric Flanagan két nappal korábbi megkéselése miatt. Flanagan december 15-én belehalt sérüléseibe, ekkor a rendőrség – immár gyilkosság vádjával – adta tovább az ügyet a vádhatóságnak.

Az említett barát, aki meg kívánja őrizni névtelenségét, a Sheffield Starnak elmondta, hogy Swift három éve szedte a női hormonokat annak érdekében, hogy férfi szervezete női szervezetté alakuljon át. A fegyintézetben a megismételt kérelmekre ugyan azt mondták, majd teljesítik, de a hormonokat soha nem kapta meg. A barát telefonon igyekezett rávenni a börtönhatóságokat arra, hogy tegyék lehetővé a hormonszedést, de ő sem járt sikerrel. Elmondása szerint az elvonás olyan állapotba hozta az elítéltet, mintha drogokról jött volna le.

2094.jpg

Jenny Swift

Nem Swift az első ilyen eset: 2015 végén két másik transznemű nőt találtak holtan férfibörtönben. Andrew Neilson, a büntetés-végrehajtás reformjáért küzdő Howard League kampányigazgatója így nyilatkozott: „Jó néhány transznemű halálát láttuk börtönökben, ami arra késztette az Igazságügyi Minisztériumot, hogy nemrégiben felülvizsgálja, miként lehet a legjobban megfelelni a transzgender bebörtönzöttek szükségleteinek.”

Vicky-Thompson.jpg

Vicky Thompson

Neilson szerint a transzgenderek az átlagnál sokkal sebezhetőbbek, és azt sem szabad elfelejteni, hogy minden, a rácsok mögött elkövetett öngyilkosság az összes fegyencre negatív hatással van. 2015 fekete év volt a három öngyilkosság miatt, és más problémák – a túlzsúfoltság, a bv-személyzet hiánya és általában a büntetés-végrehajtás lepattantsága – is nagyobb figyelmet kaptak.

Az angol-walesi börtönök egynegyedében tartanak transzgender őrizeteseket a minisztérium novemberi adatai szerint. Összesen hetven főről van szó. Mint kiderült, a hatóságok tisztában voltak azzal, hogy Swift transznemű, amikor a doncasteri B kategóriás férfibörtönt jelölték ki a számára. Az ezzel kapcsolatos vizsgálat még tart.

Novemberben a 21 éves Vicky Thompson vetett véget önkezével életének az armleyi Leeds börtönben, miután barátaival közölte is: ha oda küldik, akkor öngyilkos lesz. Szintén novemberben a nottinghami Joanne Latham végzett magával a Milton Keynes-i Woodhill börtönben. 


vissza

facebooktwitteremail