Szijjártó kihúzta a gyufát Észak-Koreánál

Észak-Koreát egy őrült kommunista diktátor vezeti, aki veszélyt jelent az egész világra”: a Koreai „Népi Demokratikus Köztársaság” bécsi – Magyarországra akkreditált – nagykövetsége magyarázatot kért Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szöuli nyilatkozatával kapcsolatban Magyarország bécsi nagykövetségétől.

Szijjártó Péter a dél-koreai látogatásáról beszámolva kifejtette: ma az Iszlám Állam mellett az jelenti a legnagyobb biztonsági fenyegetést a világra, ha „az észak-koreai diktátor atomfegyver kifejlesztésére vonatkozó tervei sikeresek lesznek”.

szijjarto.jpg

A helyzet az, hogy „Észak-Koreát egy őrült kommunista diktátor vezeti, aki veszélyt jelent az egész világra”, mert mindent megtesz azért, hogy nukleáris fegyvert fejlesszen ki, és csak az idén huszonnégy rakétakísérletet hajtottak végre az országban - közölte Szijjártó Péter.

A KKM csütörtöki közleménye hangsúlyozza: Magyarország olyan ország, amely beható és zord történelmi tapasztalattal rendelkezik a kommunista vezetés atrocitásaival kapcsolatban, tisztában van a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság állampolgárainak helyzetével. Magyarországot mélyen aggasztja a hatalmas gyötrelmeket okozó elnyomó politikai rendszer, amely Észak-Koreában több millió állampolgár életét keseríti meg.

north-korea-nuclear-weapon-491683.jpg

„Magyarország teljes mértékben elítéli és a leghatározottabb aggályait fejezi ki a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nukleáris programjával kapcsolatban, amely nemcsak a Koreai-félsziget békéjét veszélyezteti, hanem az egész régió stabilitását is”, hangsúlyozzák a közleményben.

Magyarország mint az Európai Unió tagországa új, szigorúbb szankciókat és a meglévők teljes körű végrehajtását sürgeti annak elérése érdekében, hogy elviselhetetlen állapot alakuljon ki az elnyomó észak-koreai rezsim számára – írták. (MTI)

vissza

facebooktwitteremail