Néma maradt Jo Cox gyilkosa

Sem bűnösnek, sem ártatlannak nem vallotta magát bírósági meghallgatásán Thomas Mair, akit Jo Cox munkáspárti képviselő asszony meggyilkolásával vádolnak. Az ilyenkor szokásos eljárás alapján úgy veszik, mintha ártatlannak vallotta magát; ez kizárja a vádalku lehetőségét.

mair.jpg

Thomas Mair

Mair júniusban három lövéssel és több késszúrással meggyilkolta az ellenzéki Munkáspárt 41 éves alsóházi képviselőnőjét, Jo Coxot, aki éppen választókerületi fogadóórájáról jött ki Leeds egyik elővárosa, Birstall könyvtárából.

Thomas Mair ellen gyilkosság, súlyos testi sértés és tűzfegyver engedély nélküli birtoklása címén emeltek vádat, és kedden, a hírhedt Belmarsh börtönből videokapcsolaton kellett volna válaszolnia a bíró kérdéseire.

Ez volt az érdemi eljárás első mozzanata, Mair azonban végig egy szót sem szólt, így a bírónak arra a kérdésére sem válaszolt, hogy bűnösnek vagy ártatlannak vallja-e magát. A bíró ezután elrendelte, hogy Mair nevében az eljáró tanács a „nem bűnös” vallomást rögzítse.

maxresdefault.jpg

Mair letartóztatása, nem sokkal a gyilkosság után

Az angol-walesi igazságszolgáltatás eljárásrendje lehetővé teszi a vádalku korlátozott mértékű alkalmazását, de a vádlott hallgatása, és az, hogy a bíró ennek nyomán a „nem bűnös” vallomást rögzítette, ezt a lehetőséget is kizárja a továbbiakban.

A várhatóan négyhetes tárgyalás kezdetét a bíró november 14-ére tűzte ki.

Mair néhány nappal a gyilkosság után megjelent a Westminster kerület magisztrátusi bírósága előtt, amelynek feladat az volt, hogy eldöntse az eljárás további menetét. Amikor a magisztrátusi testület bírája a nevét kérdezte, azt kiáltotta, hogy „halál az árulókra, szabadságot Nagy-Britanniának”. A magisztrátusi bíróság ezután elrendelte Mair őrizetben tartását, és az ügyet az Old Bailey elé utalta.

A gyilkosság indítéka hivatalosan továbbra sem ismert, de a bűncselekmény nem sokkal a brit EU-tagságról június 23-án rendezett népszavazás előtt történt. Jo Cox az EU-tagságot pártoló kampánycsoport egyik legaktívabb tagja volt, emellett kampányolt a szíriai menekültek befogadásáért is.

18DEC_Jo-Cox.jpg

Szemtanúk szerint Mair a „Britain first” - Nagy-Britannia az első - szavakat kiabálta, amikor rátámadt Jo Coxra.

Britain First néven létezik Nagy-Britanniában egy radikálisan EU-, bevándorlás- és muszlimellenes csoport, amely azonban a gyilkosság után azonnal közölte, hogy soha semmiféle kapcsolatban nem állt Thomas Mairrel, és éles hangú nyilatkozatban ítélte el Jo Cox meggyilkolását.

A BBC nem sokkal a gyilkosság után úgy értesült, hogy a nyomozók Mair lakásában náci jelképeket találtak. A Sun úgy tudja, hogy a vádlott 1999 óta kapcsolatban állt egy amerikai újnáci csoporttal, amely robbanószerkezetek és fegyverek készítéséhez, kezeléséhez szükséges útmutató kézikönyveket küldött neki. (MTI)


vissza

facebooktwitteremail