Megette a felesége méhlepényét

Ország-világ előtt kiposztolta vacsoráját a 32 éves Ross Watson. Volt, aki borderline kannibalizmussal vádolta meg, ugyanis 38 éves neje, a frissen szült Heather méhlepénbye volt a csemege.

A biztosítási ügynökként dolgozóü Watson elmondása szerint alig várta már, hogy megkóstolhassa a szerinte nemcsak ehető, de igen-nagyon tápláló méhlepényt, amit borssal és barna szósszal ízesített, mielőtt betermelte azt.

placenta-666037.jpg

Az alapanyag a zacsiból a fazékba kerül

A darlingtoni lakos a Facebookon lévő barátait is tájékoztatta a lakomáról, amiről fényképek is készültek. A méhlepényt annak tiszteletére is készítette el, hogy megszületetta nagyobbik, négyéves George kistestvére, Lachlan.

Watson a kamerába elmondta: már korábban eldöntötte, hogy fel fogja falni a méhlepényt, és nem hiszi, hogy ilyesmire lett volna korábban példa, legalábbis férj részéről biztosan nem.

placenta-666045.jpg

 

Előkóstolás

A főzőcskére két nappal a sikeres szülés után került sor. Watson a kóstolás után úgy minősítette a fogást, hogy „nem olyan rossz”, bár egy kissé nyersre sikeredett. A főtt méhlepény már sokkal jobban ízlett. Emellé a szakács kolbászt, babot és pirítóst tálalt.

A feleség nem volt elragadtatva az ötlettől – ami azt illeti, elborzadt a férje vacsorájától. Watson szerint azonban az asszonyt nem érte különösebb meglepetés, mert már hozzászokott az őrült dolgaihoz.

placenta-714829.jpg

A nagy vacsora

Jó néhány kommentelő megdöbbenését fejezte ki. Volt, aki a kannibalizmus egy formáját emlegette, más viszont ezt írta: „Teljes mértékben egy hős vagy, hogyhogy nem adtad ki magadból?”


vissza

facebooktwitteremail