A Függetlenség Napja

Eseménydús volt a népszavazás napja: Nyugat-Yorkshire-ben összeszurkáltak egy fiatalt, a bedfordshire-i Dunstable városközpontjának egyes részeit bombafenyegetés miatt kellett kiüríteni, egy szavazóhelyiségben, ami történetesen egy enfieldi krikettklubban volt, azzal az indokkal vetették le az angol zászlókat, hogy azok jelenléte állásfoglalás a Brexit mellett, Európa felől pedig hatalmas kontinentális vihar érte el az Egyesült Királyságot, mintha csak Angela Merkel küldte volna, bosszúból, hogy a világ legrégebbi demokráciájának lakói egyáltalán mernek önrendelkezni.

13516542_1088448177895759_4949098553021027833_n.jpg

Sárga lapos figyelmeztetést kapott Európa. Az az Európa, amely teljesen más úton indult el annak idején, a Közös Piac megalapításával. Annak a közösségnek volt értelme: megvalósult benne a munka és a tőke szabad áramlása. Mikor romlott el az egész végérvényesen, azt majd a történészek fogják megállapítani. A nyolcvanas években, amikor felvették tagnak az érdemtelen Görögországot és Portugáliát, mert félő volt, hogy a kommunizmus karmai közé kerülnek? A közös valuta bevezetésével? Azzal, hogy felvettek egy sor kelet-európai államot, holott nyoma sem volt annak, hogy teljesítették volna az ehhez szükséges feltételeket? Vagy Románia és Bulgária viccnek is beillő csatlakoztatásával? Vagy azzal, hogy a sornak még mindig nincs vége? Egyesek egészen komolyan törik a fejüket nem csak Macedónia, Szerbia és Ukrajna csatlakoztatásán, de a törökökén, akiknek országa egyre vészesebb ütemben halad egy iszlamista diktatúra felé?

nigel-farage-574587.jpg

Egy jól működő közösségre építettek rá egy teljesen értelmetlen bürokráciát, ami azon hízik, amin az eltartott gazdaságú országok: az iparilag fejlett nettó befizető államok polgárainak munkáján. Nem csoda, hogy sem Norvégia, sem Svájc nem volt kíváncsi az uniós tagságra, és az sem, hogy az Egyesült Királyság most kiugrott ebből a torzképből, amivé a Közös Piac fajult: az egykori európai szélsőbaloldal mára megvénült prominenseinek uralmából, amely ép ésszel egyre felfoghatatlanabb dolgokat produkál.

Anglia mindig is fél szívvel vett részt az ezredforduló után mindinkább irracionálissá váló közösködésben. Amikor volt értelme a társulásnak, akkor nem hagyták belépni: Charles de Gaulle francia elnök megvétózta a felvételét, egyesek szerint Franciaország hegemóniáját féltette (akkoriban a németek még csak jöttek felfelé), van, aki azt mondja, a tábornok az általa nem különösebben kedvelt Egyesült Államok trójai lovát látta a szigetországban, megint mások szerint pedig a sok évszázados háborúskodást igyekezett megtorolni, no meg a második világháborús francia flottát, amit Anglia azért pusztított el, nehogy a behódolt franciák egy az egyben átadják azt a náci Németországnak. Akár így volt, akár úgy, a brit csatlakozásra csak azután kerülhetett sor, hogy de Gaulle visszavonult a politikától: 1973-ban, s a két évvel későbbi népszavazás kétharmados többséggel áldását is adta rá. De akkor még volt értelme ennek a dolognak.

david-cameron-682953.jpg

És még sokáig azt hittük, van értelme, jó irányba mennek a dolgok. A világ 1991-ben megszabadult a kommunizmus fenyegetésétől, de ezt a szerepet hamarosan átvette az iszlám, amely újra hódítással próbálkozik a keresztény világban, ott, ahol korábban évszázadokra sikerült megvetnie a lábát katonai erővel. Az Európai Unió vezetői nemhogy semmit nem tesznek ez ellen, de vannak, akik még több mohamedánt szeretnének látni a kontinensen, sőt, egyes országoknak minden történelmi tanulság ellenére hivatalos politikai krédója a multikulturalizmus – ennek a különös, magát megkérdőjelezhetetlennek hirdető ideológiának a szellemi terrorja épp olyan súlyos igaként nehezedik a népek nyakába, mint korábban a kommunizmus és a nácizmus. Csak azok őszintébbek voltak.

Nem csoda, hogy ilyen körülmények között az angolok legalábbis meggondolták, érdemes-e tovább részt venniük valamiben, amit részben ők tartanak el. De nem csupán a kontinens iszlamizációja gondolkodtatta el őket. Döbbenetet keltett az is, amit Görögország megengedhetett magának, elsősorban a németekkel szemben, de amúgy valamennyi nettó befizetővel szemben, és senki nem látott más megoldást, mint hogy még több pénzt adjon nekik. Legalábbis elgondolkoztató, hogy Orbán Viktor rendszerét nem sok minden különbözteti meg Alekszandr Lukasenka belarusz diktátor rezsimjétől. A nép mindkettejüket újraválasztja, ellenzéke egyiknek sincs, lopnak mindketten és lefogadhatjuk, hogy a belarusz nemzeti tizenegy fog még meglepetéseket okozni a közeljövőben, mert a diktátorok szívesen koppintják egymást. Belaruszt éveken át köpködte a Nyugat ugyanazért, amit Orbán Viktortól hang nélkül eltűr – mert Magyarország benn van, és az Európai Unió egysége az égvilágon mindent felülír. Dőzsölő tolvaj államocskákat, méretesen elmaradott balkáni alakulatokat és sunyi diktatúrákat egyaránt. Csak nagyobb lehessen, mint a Római Birodalom.

tumblr_ls01mvJ4KQ1r3wk5oo1_400.jpg

A Római Birodalom persze tartott saját hadsereget, és ha pisszenni mert valaki, annak a nyakára lépett. Köln polgármestere pedig ma óva inti a nőket attól, hogy kihívó ruhában járjanak, mert esetleg még megerőszakolja őket valaki. De Európában ma mindent szabad, ami nem mond ellene a multikulturalizmusnak, vagy az iszlámnak. Egy valamit nem szabad: kilépni a sorból.

Pláne a földrész második legnagyobb gazdaságának. Hát ki fog akkor itten fizetni, kérem?

Ez a magyarázata annak az elképesztő acsarkodásnak, ami a briteket érte, különösen abban az időszakban, amikor a Brexit hívei toronymagasan vezettek. Megszűnt minden diplomácia. Az európai vezetők sorra dobták el álarcukat, és megfenyegették azt az országot, amely úgy döntött, él a népszavazás jogintézményével. Megfenyegették, mert a lakosság egy része nem kívánt benne maradni valamiben, amiről úgy érezte, nem érdemes finanszíroznia.

Az Európai Unió kimutatta a foga fehérjét.

A magyarokat – és persze a többi uniós állampolgárt – az érdekli, mi lesz velük. Rémhírekben az elmúlt hónapokban sem volt hiány, és ezek a jövőben még inkább meg fognak szaporodni. Mielőtt ezeket elhinnénk, gondoljunk bele abba, hogy a kilépés többéves folyamat, de nem máról holnapra vezetik be még azokat a bevándorlást korlátozó intézkedéseket sem, amelyeket Boris Johnson szorgalmaz. A munkahelyek milliói továbbra is várni fogják azokat, akik dolgozni akarnak.

De a kapu két szárnya mindazonáltal elindult egymás felé. Aki még most jönne ki Angliába, jobban teszi, ha csipkedi magát, és nem nagyon gondolkozik tovább.

Szalontai István


vissza

facebooktwitteremail