A kilépésre szavaztunk, de nem arra, hogy repatriálják az emigránsokat

„Ez nem az a Nagy-Britannia, amit ismerünk és szeretünk, és nem az a Nagy-Britannia, amiért az egész kampány során végig harcoltunk.” Véleménycikk a konzervatív Telegraph hasábjairól, ami minket, angliai magyarokat is nagyban érint, Toby Young tollából

Vajon eltérítették-e a Szavazz a kilépésre kampányt a rasszisták a népszavazás utóhatásaként? Határozottan ez a benyomása támad az embernek, amikor a múlt péntek óta történt rasszista incidensek megnövekedéséről olvas – Basingstoke-ban csúf P betűs szóval illettek egy ázsiai BBC bemondót, Birminghamben pedig fiatal fehér férfiak szorítottak sarokba egy muszlim nőt, s azt mondták neki: „Kifelé, mi a kilépésre szavaztunk.”

Az Országos Rendőr-főkapitányi Tanács jelentése szerint 57 százalékkal emelkedett a gyűlöletbűncselekmények száma a [népszavazási] csütörtök és vasárnap között, a négy héttel azelőtti azonos időszakkal összehasonlítva.

Eleinte bizonyos fokú szkepticizmussal kezeltem ezeket a történeteket. Úgy tűnt, részei egy narratívának, amely azokat jellemzi, akik négykézláb járó trogloditák módjára szavaztak a Brexitre, jóllehet a ComRes szerint a kilépésre szavazók közt kétszer annyian (53 %) jelölték meg legfontosabb indokként a szuverenitást, mint ahányan a bevándorlást (34 %)

A maradáspártiak által a kampámy alatt ismételten hangoztatott gyanúsítások egyike volt, hogy a kilépéspártiak vezetői kiengedték a palackból a nacionalizmus szellemét, és ha az egyszer kinn van, lehetetlen lesz ellenőrzés alatt tartani.

Ezek a rasszista incidensekről szóló jelentések annál is inkább megdöbbentőek számomra, mivel újabb példát jelentenek arra, hogy a maradáspártiak boldogan felmutathassák a „bizonyítékot”: íme, az ő valamennyi apokaliptikus végítélet-jövendölésük immár valóság. (…)

Egyebek mellett azért vonakodtam mindezt elhinni, mivel az elmúlt három hónapban, mialatt energikusan kampányoltam a kilépés mellett, a rasszizmussal és idegengyűlölettel kapcsolatos állításokat „mocskolódásoknak” bélyegeztem. Újra és újra azt bizonygattam, hogy a bevándorlás ellenőrzés alatt tartása nem azonos azzal, hogy valaki véget akar annak vetni, hogy lehet valaki az EU ellen, miközben szenvedélyes európai marad, hogy bármilyen uniós nemzetiségű, aki a UK-ben él, lehetőséget kap arra, hogy maradjon akkor is, ha megszavazzák a Brexitet, és így tovább. Rámutattam arra is, hogy Boris Johnson, Michal Gove és Dan Hannan – többek közt – kozmopolita liberálisok, akiket átitat az európai kultúra – a „Little Englaners” tőrőlmetszett ellentétei. [A „Little Englanders” kifejezés a tahó fehér angol nacionalistát jelenti, magyarban kb. a „mélymagyar”, „hazaffy”, „talajgyökér” kifejezések felelnek meg neki.]

Ám, ha vonakodva is, arra a következtetésre jutottam, hogy valami igazság mégiscsak lehet bennük. Akkor jöttem rá erre, amikor értesültem a hírről: graffitival csúfították el a Lengyel Kulturális Központ King Street-i épületét. Olyan épület ez, amelyet jól ismerek. A nyugat-londoni Free Schoollal szemben van, ott ebédeltem néhány héttel ezelőtt. Ha van Londonban szíve a lengyel közösségnek, úgy ez a kis hammersmithi folt az – és mindig helyénvalónak tűnt, hogy az építész, aki az iskolát tervezte, lengyel. Valóban, jelenleg arról próbálom meggyőzni a helyi tanácsot, hogy javíttassák meg a lengyel háborús emlékművet, azt az ivókutat, ami a főbejáratnál található, és felajánlottam a segítségemet a közakadozás megszervezésére. A gondolat, hogy a népszavazás eredménye bárkit is arra „inspirálhatott”, hogy vandalizmust kövessen el a Lengyel Kulturális Központ ellen, undorral tölt el.

Habozva írom le, hogy „szégyen”, ugyanis még mindig nem gondolom azt, hogy a kilépéspárti kampány rasszizmusban vagy idegengyűlöletben bűnös. A hangsúly nem azon volt, hogy hagyjuk el Európát, sokkal inkább azon, hogy csatlakozzunk a világ többi részéhez. A kampány vezetői mindig is súlyt fektettek arra, hogy jónak tartják Nagy-Britannia sokszínű, multietnikai jellegét, és messze nem a felvonóhíd felhúzását akarták, hanem kifejezték reményüket, hogy könnyebb lesz az EU-n kívüli képzett migránsoknak munkát vállalni Nagy-Britanniában, ha egyszer az EU-t elhagytuk.

Ez volt az oka annak, hogy Nigel Farage-ot kirekesztették a hivatalos kampányból: hogy magukat a jobboldali angol nacionalizmustól elhatárolják. Számunkra, maradáspártiak számára zömében ez sokkal inkább progresszív ügy volt, semmint konzervatív: a brit nép nehezen kivívott demokratikus jogait akartuk helyreállítani. Éppenséggel ez volt a témája annak a rövidfilmnek is, amit jómagam készítettem a Spectatorban, arra biztatva az embereket, hogy szavazzanak a kilépésre.

De tekintve a referendum eredményének közzététele óta megszaporodó rasszista abúzusokat, úgy gondolom, bárki, aki a kilépés pártján volt, immár köteles ezt a fajta viselkedést elítélni, akármennyire keményen dolgoztunk is az EU-ból való távozás pozitív, optimista ügyén.

Ez nem az a Nagy-Britannia, amit ismerünk és szeretünk, és nem az a Nagy-Britannia, amiért az egész kampány során végig harcoltunk. Bárki, aki a múlt csütörtöki győzelmünket indokként használja fel kelet-európai áttelepültek vagy bármilyen más etnikai kisebbség inzultálására, ügyünkre szégyent hoz, az elért eredményeinket pedig csökkenti. Mi ennél jobbak vagyunk. Ha a szellem kikerült a palackból, akkor ideje ismét visszazárni.

Toby Young


vissza

facebooktwitteremail