MLP: Mit sem ér a Gyere haza, fiatal

A Fodor Gábor-féle Magyar Liberális Párt rendkívül alacsony hatásfokúnak és kudarcosnak tartja a Gyere haza fiatal elnevezésű programot. Az ellenzéki párt szerint munkahelyteremtő beruházásokra, az emberi méltóság biztosítására és megfelelő fizetésekre lenne szükség ahhoz, hogy itthon lehessen tartani a fiatalokat.

Az MLP ügyvivője szerint ha a program ugyanezen a hatásfokon működik tovább, akkor csak a Nagy-Britanniában dolgozó magyar fiatalok hazacsábítása is kétezer évet venne igénybe.

boszanett.jpg

Bősz Anett

Bősz Anett bírálta, hogy egy év alatt alig több mint száz embert sikerült rávenni a visszatérésre, miközben félmillióan dolgoznak külföldön, köztük csak Londonban kétszázezren.

A politikus elképesztően nagy összegnek tartja azt a nagyságrendileg egymillió forintot is, amit minden egyes hazatérőre költ a kormány. A magyarországi munkaerőpiacot kellene annyira vonzóvá tenni, hogy a fiataloknak megérje visszatérni – érvelt, hozzátéve: az MLP azt szeretné, ha a fiatalok azért mennének külföldre, hogy kipróbálják magukat, tapasztalatokat szerezzenek, elmélyítsék nyelvtudásukat és utána megérje nekik hazatérni. (MTI)


vissza

facebooktwitteremail